A valódi hidrofil virágok beporzásában a víz mint közeg és közvetítő fontos szerepet játszik, és ez a speciális megporzás csak vizes élőhelyeken, illetve vízben élő növények néhány csoportjánál figyelhető meg. A víz által közvetített beporzásnál a pollen gyakran a víz felszínén sodródva kerül a termőtáj bibéjéhez, például Vallisneria, Elodea, Cabomba fajok esetében, ritkábban a vízfelszín alatt pedig Zostera, Ceratophyllum, Najas növényeknél a mélyebb részeken. A tengeri fűnél Zostera mindkét beporzási lehetőség előfordul, ami attól függ, hogy a virágzó tengerparti invazív növényfaj felszíne vagy a víztükör alatti mélyebbség dominál. A felszíni beporzás a legtöbb esetben hatékonyabbnak bizonyul.
A hidrofil növények virágai általában egylakiak, vagyis a porzós és a termős virágok külön egyedekben fejlődnek. Érdekes, hogy a porzós virágok a termős virágok szintje alatt, mélyebben alakulnak ki. A virágtakaró táj erősen redukált, és a porzós virágok virágzatba tömörülnek, míg a felettük található termős virágok többnyire magányosak. A tengeri fűnél, különösen Zostera esetében a porzós virágok és a termős virágok megjelenési sorrendje proterogyn virágzásnak tekinthető: a porzós virágok a virágzat alsó részén csoportosulnak és a termős virágok után később érnek be. A virágzás kezdetén a porzós virágok leválnak a növényről, a felszínre lebegnek és csak ekkor nyílnak ki a portokok, míg a termős virágok egy idő után fejlődnek.
A virágok pollenje hidrofil környezetben nincs külső, jellegzetes mintázatú sárga hidroфób sporopollenin, hanem hiányzik az exine réteg. A nyíló Vallisneria/Elodea fajok női virágai hosszú spirálisan tekergő kocsányokkal a növényhez rögzítve úsznak a felszínre, ahol a szétszóródó pollencsomókkal történik a megporzás. A megporzás után a három tagú virág azonnal bezáródik, és a csavart kocsány visszahúzza a beporzott virágot a mélyebbre. A női virágok rövid kocsányúak vagy ülőek lehetnek, és így a megfelelő időben a felszínre emelkedni sem tudnak. Ennek megfelelően a virágzás alatt a virágpollennel érintkezés történik a bibéből induló alakzatokkal, és a megtermékenyítés a víz alatti környezetben történik.
A diófát például jellemzően egylaki növénynek tekintjük (hím- és nőivarú virágzatok egy-egy egyeden megjelenhetnek), de a diófajok terroir-tól és fajtától függően az egyedi megporzás és együttműködés sokféle mintázatot mutat. A hímvirágokat a barkarügyek, melyek április-májusban nyílnak, és kivételesen a fajta, klíma és évjárat függvényében eltérő időben, beporzási lépéseket tesznek. A barkarügyek a rügyek fakadása és hajtása idejében indulnak meg, és a virágok zöldek, sárgászöldek, végül sárgák lesznek. A pollensejtek életképessége viszonylag jó, 85-95% körüli friss pollennél, és a pollentömlő hossza valamint kalcium-tartalma befolyásolja a megtermékenyülés hatékonyságát. Amerikai diókutatók szerint a hosszabb pollentömlővel rendelkező pollen előnyösebb a megtermékenyítés szempontjából, és a kalcium-tartalom különbsége akár tízszeres is lehet. A megtermékenyült nővirágból alakul ki a dió-embrió, és a túlportozás kérdéskörét is vizsgálják: a túlportázás miatt egyes nővirágok abortálódhatnak, míg a nem termékenyült virág nyoma eltérő módon látszik a fakadáson.
A gyakorlatban a diófák között megfigyelhető, hogy a fajták időzítése és virágzási ideje eltérő lehet, és ez a beporzás sikerességét nagymértékben befolyásolja. Svájci összehasonlítások európai és kaliforniai diófajták között kimutatták, hogy a hím- és nővirágzási idő eltolódása, átátfedése évjáratonként változik. A fiatal diófák hím- és nővirágzásának együttvágyása alacsonyabb, míg idősebb korban nő az átfedés aránya. A termékenyülés megértéséhez a virágport és bibéket érintő finom molekuláris és teljes ökológiai összefüggéseket is figyelembe kell venni. A diófajták optimális megporzásához gyakran szükség van idegen beporzók jelenlétére, de vannak vélemények, amelyek szerint a porzófajták jelenléte nélkül is lehet jó termés, különösen, ha a virágzási idő többé-kevésbé egybeesik.
A beporzás általános ismerete tehát összetett: a virágok megporzása lehet szél-, rovar-, vagy vízvezérelt, és egyes fajoknál a megtermékenyítés kizárólag a víz alatt történik; másoknál a rovarok, például a méhek vagy darazsak szerepe kulcsfontosságú. A rovarbeporzás során a virágokra jellemző, hogy nektár és illatanyagok vonzzák a rovarokat, és a virágok szerkezete, például a sarkantyú megnyújtott csöveiben tárolt nektár, a rovarok számára egyedenként alkalmazkodott. Darwin példája a Madagaszkár környéki orchideák hosszú sarkantyúja pedig rámutat arra, hogy a beporzás és a rovarok evolutionális kölcsönhatása rendkívül kifejezett, és a ko-evolúció eredményei évmilliókon át alakítják a növények és beporzóik viszonyát.
Az idegen megporzás és egyed- vagy fajspecifikus megkötések mellett fontos megemlíteni a házikertekben gyakran használt gyümölcsfákat és a megporzás arányait. A gyümölcsfák esetében fontos tudni, hogy van, amely öntermékeny, illetve van, amely önmeddő (idegen megporzás szükséges). Az almafélék közül az újabb fajták gyakran öntermékenyek, míg a régebbi fajták, mint Starking, Golden Delicious, Jonatán, más fajták virágporával termékenyülnek hatékonyan. A körtéket önmeddőnek tekintjük, tehát több fajtát érdemes ültetni vagy összekeresztezésekre figyelni. A meggy, őszibarack és más szilvafélék esetében ez fajtától függően eltérő lehet. A növények ökológiája és környezeti tényezői, mint a hideg vagy az időjárás hőmérséklete, befolyásolják a virágzási időket és az együttvirágzást, ezzel együtt a termékenyülést is.
A beporzás támogatására több gyakorlati megoldás is létezik. A méhek és más beporzók védelme érdekében odafigyelés szükséges a permetezések időzítésére és gyakoriságára, a virágzó növények védelmére, valamint a rovarbarát kert kialakítására. A rovarhotelek, a méhlegelők létrehozása és a vándortanösvények hasznosak lehetnek a beporzó populáció fenntartásában. Emellett a humán beavatkozás, például kézi beporzás tökféléknél is megtartható, hogy a termés mennyisége és minősége biztosított legyen. A természetes egyensúly fenntartása érdekében fontos, hogy társítva legyenek növények és megporzók megőrzése, és a növények ökológiai igényeit figyelembe véve tervezzük a telepítéseket és a gondozást.
Pollinators and Pollination for Kids | Fun facts about pollination and who's responsible!
Az ultra-összefoglaló képként a diófa megporzásának és a virágzásának komplex összefüggéseit érdemes megfigyelni. A növények közötti ko-evolúció, a megporzás különböző módjai és a virágzási idő örökletes és környezeti tényezőinek kölcsönhatása formálja a növény- és beporzó közösségeket. Ennek érdekében a gyümölcsfák választásánál figyelembe kell venni, hogy a fajta öntermékeny vagy önmeddő legyen, és megfontolni, melyik megporzási partner lehet a legalkalmasabb a környezetben végzett termesztéshez.
Érdekességek és gyakorlati megfontolások a dióról és a beporzásról: a diófa növényeinek tavaszi virágzása, a barkavirágzat időzítése és a pollenszórás dinamikája, a fajták és a környezeti hatások összefüggései mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a termés stabil legyen. Az idegen megporzásra érdemes gondosan tervezni a virágporzók jelenlétét, és figyelembe venni a fajták időjárási reakcióit, hogy a lehető legnagyobb terméshozamot érjék el a kertben vagy szőlő- és ültetvény-területeken.
Az információkat összegzően elmondható: a virágzás és beporzás összetett rendszer, amelyben a víz, a szél és a rovarok mind szerepet kapnak, a környezeti tényezők és genetikai jellemzők kölcsönhatásai pedig meghatározzák a megtermékenyülés sikerességét. A megértés és a megfelelő gazdálkodás tehát nélkülözhetetlen a hosszú távú termesztés és a növények megőrzése szempontjából.