A tengerbiológusok a DNS-vizsgálat előtt úgy gondolták, hogy az USA legdélibb csücskében felfedezett aprócska tengeri állatok a Belize partjai mentén nemrég felfedezett új csigafaj képviselői.
A most publikált összehasonlító DNS-vizsgálatok azonban kiderítették, hogy a Florida Keys-i korallokon élők ugyan megtévesztésig hasonlítanak a Közép-Amerikai keleti oldalán, a Karib-tenger szélén élő Cayo galbinus néven lajstromba vett rokonaikra, de önálló fajt alkotnak.
A felfedezői által Cayo margarita néven jegyzékbe vett állat tündöklő citromsárga színe mellett életmódja miatt is különleges.
R. Más Vermetidae fajokhoz hasonlóan a kifejlett példányok csak helyzetváltoztató mozgást végeznek, mészvázukat bele növesztik a korallszirtbe és egy helyben maradva nyálkájukból szőnek a szerves törmeléket és a planktonokat befogó rugalmas hálót.
A kutatók által vizsgált fajok "tablóképe" Forrás: Cedric van den Berg.
Bár a szárazföldön is élnek igazán különleges színű csigák, sőt, még hazánk is büszkélkedhet efféle fajjal azonban az igazán káprázatos színvilágú és mintázatú csigákért búvárkodni kell.
A Queenslandi Egyetem vezette kutatásban a tengeri csupaszkopoltyús csigák (Nudibranchia) színvilágát vizsgálták meg 45 ausztrál faj 346 egyede segítségével.
E ragadozó életmódú csigáknak mintegy háromezer fajuk él a világóceánban.
A kutatást vezető Dr Cedric van den Berg elmondta, hogy kulcsfontosságú volt a színes fajok számára a nappal világossága, fényviszonyai, csak így tudták elriasztani ragadozóikat a külsejük segítségével.
E csigák ugyanis, számos szárazföldi állathoz hasonlóan, a színes, kontrasztos mintázatukat arra használják, hogy jelezzék a ragadozóknak: „Mérgező vagyok!”.
Az aposzematikus színek és minták közül a legtöbben a darazsak sárga-fekete csíkozásával találkoznak, e csigák lila, sárga, zöld vagy piros mintái ugyanezzel a céllal jöttek létre.
Az éjszakai faj, amely ugyan feltűnő, de csak akkor, ha eltávolodik a táplálékát adó koralloktól.
Azok színvilágába beleolvad.
A kutatók kamerák és számítógépes szimuláció segítségével azt modellezték, milyennek is látszanak az egyes csigafajok a ragadozóik szemében különböző fényviszonyok közepette.
Arra jutottak, hogy azok a fajok, amelyek e módszerrel védekeznek, nem meglepő módon nappal válnak csak igazán jól láthatvá.
A kutatók elmondták, hogy az elmélet persze ezt már régóta megjósolta, azonban most először sikerült igazolni is az okát.
Coryphellina rubrolineata, amely az elfogyasztott zsákmányállatok csalánsejtjeit képes elraktározni, és ezekkel saját magát megvédeni.
A faj nappal és éjjel is aktív.
Az éjszaka aktív csigáknak nincs szükségük figyelmeztető színekre, mivel a ragadozóik nem látásuk, hanem például a szaglásuk alapján találnak rájuk, és érintés alapján ismerik fel őket.
Első ránézésre nem is tudjuk, mit látunk. Növény? Állat? Egyáltalán természetes?
Valójában tengeri meztelen csigákról van szó, melyek minden tengerben előfordulnak, hihetetlen, de több mint háromezres fajszámmal.
A meleg, trópusi tengerekben több és színpompásabb faj él, de vannak képviselőik a sarkköri vizekben, sőt az óceánok mélyebb régióiban is.
Rendszertanilag a csupaszkopoltyús csigákhoz tartoznak, ami azt jelenti, hogy az evolúció során a ház visszafejlődött, eltűnt, s ezzel együtt a kopoltyú is redukálódott.
Ennek során régimódi szoknyatömésre emlékeztető képletek jönnek létre, melyek fodros, rojtos, sőt fa alakúak is lehetnek.
Ez szabad szemmel is jól látható, nem fedett, ezért csupaszkopoltyús.
A gázcserét ezen keresztül végzi a csiga.
A ház/héj hiánya valójában nem akadály, védelmük így is garantált, a legtöbb faj ugyanis erősen mérgező.
Ezt nem is titkolják, mérgező voltukra hivalkodó színeik hívják fel támadóik figyelmét.
A színek és azok kombinációja határtalan, ismerünk kék- sárga, piros-fehér, sőt szivárványló fajokat is.
A sokszínű test gyakran szemölcsös, rücskös, bibircses, függelékekkel borított, sokszor kefeszerű megjelenést kölcsönöz az állatnak.
Segítik az álcázást is, a cafrangok hasonlítanak moszatokhoz, szivacsokhoz.
A színes testen lévő képletek egyes fajok esetén teljesen más színűek.
Volt, mikor ezeket külön élőlényeknek, a csiga parazitáinak tartották.
A nyúlványok, - akár csak maga a test - szintén mérgezők, melyeken keresztül képes az állat a méreganyagot kijuttatni.
A méreg egy részét maga az állat állítja elő, másik részét viszont táplálkozása során szerzi meg.
A fajok egy része ragadozó, ezek főleg korallpolipokat, egyéb csalánozókat, puhatestűeket, sőt halakat is fogyasztanak.
A korallpolipokat fogyasztók esetén, a csalánozók mérge a csigákra teljesen veszélytelen.
Sok faj csak egyetlen táplálékot fogyaszt, például csak egy moszatfajt, vagy csak egy bizonyos korallpolipot.
Az ilyen módon táplálkozó élőlényeket táplékspecifikusoknak nevezzük.
A csigán lévő - előzőleg már említett - kitüremkedésekben lévő méreganyagok az elfogyasztott korallpolipokból származnak.
A táplálkozás folyamán ugyan is valamilyen oknál fogva - a korallpolipok mérgét tartalmazó csalántokok nem emésztődődnek meg, hanem bonyolult folyamat révén, a nyúlványokba kerülnek, s itt már a csiga - mint saját mérgét - önvédelemre használja.
A növényevők között vannak olyan moszatevők, melyekben a moszatok egy része az emésztés folyamán életben marad, s az anyagcsere és a keringés folytán az állat háti részébe kerül, s ott megtapad.
These fajok a sekély, napfényes vizekben élnek, s elegendő fény esetén a moszatok fotoszintetizálnak.
Mindkét fél - a csiga és a moszat számára is - hasznos együttélés valósul meg, ezt szimbiózisnak nevezzük.
Ebben az esetben a moszat kivételesen jó helyet szerez, élvezi a csiga védelmét, a csiga pedig képes hasznosítani a moszat által termelt szerves anyag egy részét.
Általában az aljzaton, sziklákon, korallokon csúszkálnak, de úszni is remekül tudnak.
Sok fajnál a test két szélén úszószegély van, ennek hullámzásával, mint egy szalag mozog a vízben.
A spanyol táncos nevű csiga, úszás közben valóban úgy néz ki, mint egy flamencót járókatalán hölgy.
Hímnősek, s petékkel szaporodnak, melyeket a fajra jellemzően hosszú csíkban, zsinórban, vagy szalagban raknak le.
A peték száma a szalagban, akár több ezer darab is lehet.
A közeli tengerekben is találkozhatunk képviselőikkel.
Ha van egy egyszerű búvárszemüvegünk, akár már a térdig érő vízben is rájuk találhatunk.
Persze az Adriában, vagy a Görög vizekben nem lesznek olyan színpompás fajok, mint a trópusi tengerekben.
Keressünk nyugodt, háborítatlan, sziklás partszakaszt, s biztosan fogunk találkozni a sárga-pettyes tengeri nyúllal.
A tengeri nyúl egy gyakori, 4-5 cm hosszú vaskos csiga, mely a feji részén lévő két hosszú, fülszerű nyúlvány miatt kapta a tengeri-nyúl elnevezést.
Természetesen semmi köze sincs a mezőn futkározó nyulakhoz.
Alapjában véve - a mérgező voltuk miatt - nem sok ellenségük van ezeknek a csigáknak.
Úgy néznek ki, mintha miniatűr kék sárkányok lennének, ráadásul pont a vizualitásban amúgy is erős tengerpartokon csodálhatjuk meg őket.
Latinul Glaucus atlanticus a nevük, de a magyar tengeri fecske jóval találóbb.
A három centiméter hosszú, varázslatos kék lények (akik valójában tengeri csigák) aranyosak és lenyűgözőek egyszerre, de nem árt vigyázni velük.
A kék sárkányok bár közepes úszók, az áramlatok tömegesen magukkal sodorhatják őket.
David Campbell texasi tengerbiológus, a MarineBio Természetvédelmi Társaság alapítója szerint ezek a csigák oda mennek, ahová a szél és az áramlatok viszik őket.
Megjelentek már európai vizekben, Dél-Afrika keleti és déli partjainál, Ausztrália keleti partján és Mozambikban is.
A vízben mókásan, fejjel lefelé lebegnek, mivel gázt tárolnak a gyomrukban.
These tengeri csigák fogazott nyelvük segítségével náluk sokkal nagyobb medúzákkal táplálkoznak, és azok toxinjai is a szervezetükbe kerülnek.
Emésztés közben eltávolítják azokat.
Ezután koncentrálják, majd egyszerűen eltárolják azokat későbbi felhasználásra egy erre a célra szolgáló tömlőben.
Amikor aztán valami miatt stresszt tapasztalnak, egyszerre kiszabadítják ezeket a mérgeket, s ha épp mi vagyunk az idegesítő tényező, ezek a mi bőrünkbe fúródnak.
Isabel McClelland marylandi szakértő szerint a közösségi média és a vadon élő állatokról készült érdekes képek megosztásának vágya gyakran vezet ahhoz, hogy az emberek túl közel mennek ezekhez a csigákhoz.
Bár ami azt illeti, tulajdonképpen bármilyen furcsa, veszélyes élőlényhez.
A pózolás pedig magában rejti az érintés veszélyét is.
Fontos lenne tudatosítani magunkban, hogy az érdekes állatok nem a mi kedünkért léteznek.
Nem kérnek a társaságunkból.
Nem szeretik, ha természetes élőhelyükről elmozdítják.
Azzal tehetjük értük a legtöbbet, ha nem zavarjuk őket, és igyekszünk minél kevésbé szennyezni a bolygót, amelyet megosztunk velük.
