Az ember vágya a meleg, meghitt otthon után visszanyúlik az idők kezdetéig. E vágy sokféle módon leképezhető akár a képző-, akár az iparművészetben, egyik legbájosabb ábrázolása a mézeskalács házikó, amelynek december 12-én van a világnapja. Már az ókori rómaiak is szerették a mézes süteményt, ezt bátran megállapíthatjuk a különféle régészeti leletek alapján. Az is bizonyos, hogy ők még lapos, kör alakú égetett agyagformákat használtak a sütéshez. A méz azonban drága portéka volt, így nem fecsérelték kedvtelésből formázott figurákra: áldozati felajánlások, vagy dicső tetteket hirdető nyomatok készültek a mézes tésztából akkoriban.
A mézeskalács ház eredete jóval későbbre datálható, egészen pontosan a 19. századra. Emlékeznek még Jancsi és Juliska meséjében a gonosz boszorkányra, aki magához csalta az eltévedt gyerekeket? századtól a legnevesebb mesterek céhekbe tömörültek, és egy időben a jó minőségű mézes sütemény adófizető eszköznek számított. Magyarországon valószínűleg az erdélyi szászok közvetítésével terjedt el a mézeskalács, nagyjából a XII. századtól kezdve. Emlékeink persze korábbról is vannak: „Magyar földön a honfoglalás előtti időből is van emléke a mézessütemény készítésnek: az aquincumi római légiók táborai helyén negatív cserép süteményformákat találtak ásatás közben.”
A mézeskalács ipari fellendülése és formázásának művészete a céhek korához kötődik nálunk is: az első magyarországi mézeskalácsos céh a XVII. században alakult meg Pozsonyban. Pesten a mézeskalácsosok 1834-ben kaptak céhalapítási engedélyt, és ebben nagy szerepe volt Beliczay Imre mesternek, aki messze földön híressé vált nemcsak a mézeskalácsairól, hanem ütőfáiról is. A generációkon át mézeskalácsokkal foglalkozó Beliczay család Csányi utca 3. Mivel a mézeskalácsok iránt kezdetben nemcsak karácsonytájt, hanem egész évben egyformán nagy érdeklődés mutatkozott, így a legkedveltebb formák is az emberélet nagy fordulópontjaihoz kapcsolódtak. Szívet, babát, lovat, bölcsőt ajándékoztak egymásnak az emberek. A házikóforma később, a mézesek szezonális jellege folytán lett egyre népszerűbb, hiszen a karácsony meghittsége, a család, az otthon melege kapcsolódott hozzá.
És ha már a karácsony az összetartozásról szól, miért álldogálnának magányosan az egyes házikók? Manapság mézeskalács falvak tucatjai teremnek gombamódra minden évben, azonban a legelsőt vitathatatlanul Baranya megyében, Geresdlakon alkották meg 2007-ben Kettné Schmidt Tímea kezdeményezésére. Azóta Geresdlakon és másutt is a falu apraja-nagyja számára az ünnepi készülődés része, hogy együtt építik a település kicsinyített, édes mását. Többek között Zircen, Siófokon, Monoron, Zsámbékon és Gödöllőn is épült már mézeskalács falu. Egy-egy ilyen bonyolult műalkotás létrejötte sok szorgos kéz munkáját dicséri, hiszen óriási mennyiségű alapanyagot kell feldolgozni.
Persze vannak, akik már eleve nagyban, azaz egész városokban gondolkodnak: Kiskunfélegyházán, illetve Újpesten is épült már mézeskalács város, azonban a rekordot egyértelműen Bergen tartja Norvégiában. Pepperkakebyen néven híres a norvégiai város, amely több ezer épületből áll. A mézeskalácsosság a legszellemesebb mesterség, amely hangulatot ébreszt, mosolyt fakaszt az ajkakon, elpirulásra készteti az arcokat a süteményeivel.
Borítókép: Mézeskalács meseváros jótékonysági rendezvény a Kiskun Múzeumban. Készítette: Ujvári Sándor. Fotótárunkban folyamatosan bővülő gyűjteményünkben több mint 330 ezer fénykép közül válogathat. A mézeskalács nélkül elképzelhetetlen a karácsony, de ki gondolná, hogy a tészta ősét már az ókori görögök is fogyasztották, mikor még híre-hamva sem volt csillagszórónak és fenyődísznek. Hogyan lett az egykori luxusfinomságból praktikus zarándokétel, a vásárok sztárja, majd a karácsonyok hőse?
Azt kenték kezdetben, hogy a mézeskalács hogyan készül: a tésztát összekeverik, a masszát átgyúrják, hűvös helyen pihentetik, kilapítják, majd formázzák. Az ütőfával a mintát negatívban faragták bele a tésztába, majd ezt töltötték meg és sültek ki. A kész darabokat díszítették; a 17-18. században ötvösök és iparosok alakították ki a részleteket. A korszakban a minták között megtalálhatók a tányérok, huszárok, pólyás babák, szív alakú motívumok, majd később a betyárok ábrázolásai is megjelentek. A fehér cukormáz később került a süteményekre. A karácsonyi darabok tésztája lehetőleg vagy hagyományos barnás, vagy fehér cukorszí neurotté formázott változatban készül. A mézeskalács formázásához használt formák keményfából készültek, ütőfának nevezett eszközökkel dolgoztak. A formákat kézművesmesterek faragták vagy segédjeik alkalmazták. A formák egy részét a nürnbergi tanács sajátította ki, hogy minden mester saját mintáját használja, és ne legyenek plágiumok.
Évtizedek óta Magyarországon is él a hagyomány, hogy a mézeskalács ne csak karácsonykor legyen fontos: a XIX. század óta kedvelt ajándék a bőség, termékenység jelképe, illetve esküvői és keresztelői ajándék. A minták között a szív a szerelem, a kerék a szerencse, a kakas a férfiasság, a kard és a trombita a hősiesség, míg a gránátalma női princípiumot szimbolizál. A belső mesteri hagyaték ma is él: Mirtill mézeskalács-készítő mester a Hagyományok Háza segítségével gyűjti az ütőfák mintakincsét, és együtt dolgozik Kövér György erdélyi fafaragómesterrel. A hagyományt lassan ugyan, de folyamatosan megőrzik a szakemberek, ritkán találhatók ma már olyan mézesbábos-dinasztiák, amelyek évtizedek óta őrzik a szakmát. Régebben egész évben megvásárolható volt a mézeskalács, ma inkább karácsony előtt készítik, mert hosszú ideig eláll, és mert a karácsony a család összejövetele. Ne féljünk tehát belekezdeni, hiszen a lényeg nem a tökéletes eredmény, hanem a békés, egymásra figyelő alkotás.
Hozzávetőleges összegzésként: a mézeskalács története az ókortól a középkoron át a modern korig szőtt gazdag szövet, amelyben a hit és a lakoma íze, a kézügyesség és a közösségi ünnep állnak középpontban. A receptvariációk, a formák és a díszítések sokfélesége jól mutatja, hogy a mézeskalács képes összekötni generációkat és kultúrákat.
Mézeskalács házikó készítése
A mézeskalács hagyománya itthon és külföldön
A 17-18. században a német Lebkuchner céh Nürnbergben kiemelkedő minőséget és értéket képviselt, sok helyen adót is lehetett velük fizetni. A mézeskalács különböző nemzetek között elterjedt: Németország, Anglia, skandináv országok, Svédország együtt hozták létre a megszokott ünnepi édességet. A görög és római hagyományokból is átjött a méz és a különböző sütemények használata; az ókori görögök és rómaiak is kaptak sütőformákat és formázóeszközöket, amelyeket később sok helyen átvettek és továbbfejlesztettek. A középkorban a kolostorokban készítették vallási figurákat; a 14. századtól már ismert a különféle feldíszített variáns is. A külföldi példák közé tartozik a Pirker cég Mariazellben, amely évszázadok óta keresett ajándéknak számít.
Magyarországon a mézeskalács eredete erősen kötődik a méhészettel és a királyi adománnyal kapcsolatos hagyományokhoz. A 17-18. században Pozsony környéke és Kassa is a mézeskalács központjai lettek, később Debrecen, Besztercebánya és más városok is bekapcsolódtak a termelésbe. A formák anyaga általában fából készült, az ütőfa a legfontosabb eszköz a minta rögzítésére, majd a tészta sülés után díszítése következett. A hagyományos minták között gyakoriak a mindennapi élethez kapcsolódó figurák és a vásári motívumok, a karácsonyi darabok pedig az otthon melegét és a családi összetartozást erősítik.
tags: #mezeskalacs #multja #es #jelene