VARGA J. I. Tapasztalat, hogy az út végére érve összegezhetők leginkább a tanulságok, értékelhetők a kiemelkedő állomások. A magyarországi török uralom 150 esztendejének alkonyán, 1682-1684 táján készíthetünk efféle számvetést Európáról és Magyarországról. Mindkettő különös helyzetbe került a 17. század utolsó harmadában. A kontinens több évszázados „készülődés”: hosszú távon zajló gazdasági és hadügyi folyamatok, rövidebb kifutású, egy-két évtizedes hatalmi, politikai és diplomáciai küzdelmek után végre eljutott a török elleni eredményes fellépéshez szükséges (de korántsem teljes) összefogás állapotába.
Ugyanakkor két évszázadig a „kereszténység védőbástyája”-ként számon tartott Magyar Királyságról Európa-szerte elhangzott a megbélyegző kijelentés is: „Magyarország a kereszténység ellensége”. Hogyan történhetett ez? Miért jutottak a 17. század végi magyarok a meghasonlottság és egymásnak feszülés olyan nagyfokú kuruc-labanc állapotába, hogy a várva várt török elleni felszabadító háború kezdetén - ha csak egy történelmi pillanatra is - kardot húztak az „ősellenség” oldalán, törvényesen megkoronázott uralkodójuk és az értük összefogott, szövetséges hatalmak ellen? A historiai „színjáték” harmadik főszereplője, az Oszmán Birodalom, szinte „észrevétlenül meghúzódott” a háttérben, holott éppen ő juttatta Magyarországot az említett helyzetbe, miközben kitartóan és módszeresen előkészítette Bécs második, 1683. évi ostromát.
Az értekezés három síkon vizsgálja a kérdést: hol, mikor és miért döntötték el Bécs 1683. évi ostromát. A kora kapitalista fejlődés élén járó Hollandiától és Angliától, a tőlük némi lépéshátrányba került Franciaországon át, a versenyfutásban lemaradó hatalmakig: a Habsburgok dunai monarchiájáig, Lengyelországig és Oroszországig, továbbá Velencéig. Második célkitűzésünk a Porta magyarországi politikájának és azzal összefüggésben a császárváros elleni támadás előkészítésének vizsgálata. A kérdés három síkon vetődött fel: hol, mikor és miért döntötték el Bécs ostromát, amelynek falai alatt Nagy Szulejmán Kudarcot vallott 1529-ben?
Az Orta Madzsar eszköz volt az oszmánok kezében, Thököly Imre az élére állított vezető, és eszközként szolgált a területi kiterjesztéskor a királyhoz hűtlen magyar főurak részvételével. 1681-1683-ban Thököly kuruc fejedelem és a török csapatok támogatásával kiszélesítette a „Orta Madzsar”-t Alsó-Magyarországra és a Nyugat-Dunántúlra, miközben Kara Musztafa pasa megszállta Bécset. A korabeli politikai mechanizmusokban látható volt, hogy a Habsburg-hatalom háttérbe szorult, és egy újraszervezésre, valamint a törökök előrenyomulására reagáltak.
A dolgozat kiindulópontja: az 1682-1683 közti időszak, amikor a Porta koncepciói Magyarország és Bécs meghódítására céloztak. A Habsburgok elleni rendi mozgalmak és az erdélyi fejedelmek bonyolult viszonyrendszere mind hozzájárult ahhoz, hogy 1683-ban Bécs ostromát megelőző döntések megszülessenek. A kutatás hangsúlyozza, hogy a török hódítást nem visszafogott védelmi kapacitásokra, hanem tudatos stratégiai tervre és hosszú távú politikára alapozva értelmezték. A Porta tehát a nagyhatalmi puzzle részese volt, amelyben a magyarországi területek felosztása és vazallus státusba helyezése a célok közé tartozott.
Thököly Imre szerepe komplex: egyfelől a rendi ellenállás vezetője, másfelől a török-Habsburg ellentétekben egyensúlyozó politikus. A krétai háború befejezése után az Oszmán Birodalom Lengyelország és Oroszország ellen harcolt, végül a Magyar Királyság és Bécs felé fordult. Thököly az 1682-1684 közötti időszakban a Habsburg-ellenes rendiség élére állt, és megpróbálta kiterjeszteni az „Orta Madzsar” fölötti befolyását. Ugyanakkor a kahlenbergi ütközet és az újabb török vereségek után nem sikerült someztériumával tisztázni a helyzetet, és Lipót császár kegyelmi felhívására is csak korlátozott támogatással és ellentmondásokkal reagált.
A disszertáció álláspontja szerint Thököly szerepét nem kizárólag pozitív fényben mutatja meg: a 1682-1684-es politikai vonal több hibát is tartalmazott, és a későbbi hadi események megítélésében is ellentmondásos maradt. A szerzők szerint érdemes lenne újraértékelni az „Orta Madzsar” jelenségét 1530-tól 1683-ig terjedő időszakban, különös tekintettel Erdélyi fejedelmek és a Habsburgok közötti viszonyokra, valamint az Erdélyi fejedelemség hazafias törekvéseinek mikénti alárendelődésére. A kutatók felvetik Esterházy Pál modern feldolgozásának szükségességét is, és jeleznek abban rejlő potenciált, hogy a források tovább árnyalják a korszak összképét.
Összefoglalóan a tanulmány célja, hogy a „Hol, Mikor, Miért?” kérdésekre adott válaszok alapján újraértelmezze a 17. századi magyar történelem eseményeit, és feltárja az Orta Madzsar jelenség 1530-tól 1683-ig terjedő kronológiáját. A kutatás további anyagfeltárást és részletesebb Thököly- és Erdély-következtetéseket igényel, hogy egy árnyaltabb és kiegyensúlyozott kép rajzolódjon ki a korszak politikai dinamikáiról és a török kiűzésének európai kontextusáról.
- A Buda expugnata 1686 - Europa et Hungaria 1683-1718 I-II. forrásai és a hozzájuk kapcsolódó levéltári feltárások.
- A 1680-as évek eleji magyarországi események széles európai tablóba helyezése a Szent Liga tagjaival és a szövetség alapelveivel.
- Thököly Imre politikai portréjának értelmezése 1682-1684 közötti időszakban, a kuruc hadsereg és a török támogatás összjátékában.
Az alábbiakban a téma vizuális segédletei következnek a tanulmányt kiegészítve.
Az ostrom helyszínei és a fontos hadszíntér jelölései segíthetnek megérteni a mű szereplőinek mozgását.
Bécs ostroma 1683 | 16 000 a 110 000 ellen! A titkos fegyver, amely megmentette Európát
Rövid videó a bécsi ostromról és a hadmozdulatokról, hogy vizuálisan is érzékelhető legyen a stratégiai döntések súlya.
Az 1683-as események hátterét áttekintő források közé tartozik a Buda expugnata 1686 - Europa et Hungaria 1683-1718 I-II. Szerk.: Bariska István, Haraszti György, Varga J. János, amely elsőként vállalkozott kontinentális méretű forrásbázis felmérésére. A kutatások során feltárt adatok megerősítették, hogy a korszak nyomtatott forrásai hitelesnek tekinthetők, és ma történeti értékű levéltári iratok felhasználásával készültek. A disszertáció módszere és szerkezete a középpontba állított események és időrendi elrendezés alapján került kialakításra, amely lehetőséget ad a további kutatásokra Magyarország és a Balkán középső-keleti kapcsolatrendszerében is.
Az 1682-1684-es időszak központi kérdése, hogy miért és miképpen döntöttek a törökök Bécs ostromáról, és hogyan illeszkedik ebbe a nagy stratégiai képbe a magyar belső megosztottság. A kutatók szerint a Porta koncepciónak már hosszú ideje megvolt a célja: a magyar királyság részbeni vagy teljes beolvasztása, a magyar koronához ragaszkodó Habsburg-uralom gyengítésére törekedve. Ezzel összefüggésben a belső politikai csoportok és a külföldi hatalmak - Anglia, Franciaország, Hollandia - döntései és a hozzájuk kapcsolódó dinamikák is hozzájárultak a 17. századi események alakulásához.
Az összegzés szerint az Orta Madzsar jelenségét érdemes teljes körben feltárni: 1530-tól 1683-ig terjedő időszakban vizsgálva Erdély fejedelmeinek Habsburg-ellenes rendi mozgalmát és annak azt megelőző, majd követő politikai manővereit. A kutatás kiemeli Thököly Imre szerepének árnyalt megítélését, hiszen a kronológiában a 1682-1684-es időszakban véghezvitt lépések egyaránt részei lehetnek a magyar belső stratégiának és a törökök által támogatott terjeszkedési törekvéseknek. A jövőbeni munkák során fontos, hogy a korszak politikai és katonai döntéshozóinak motivációit, valamint az erdélyi vezetők szerepét is részletesebben feltárják.
Az eredmények azonban egy fontos üzenetet is hordoznak: a 17. század végének és a török kiűzésének előkészítésének összetett dinamikája megköveteli a korábbi nézetek megkérdőjelezését és a források újraszerkesztését, hogy a korszak eseményei minél pontosabban tükrözzék a történelmi valóságot.