A Pest vármegye K-i részén elhelyezkedő Tápió-vidék Magyarország egyik különleges, természeti látnivalókban még bővelkedő tája.
Meredek löszdombok, sivatagot idéző homokbuckák, az Alföld ősi arculatát felidéző mocsarak várják az ide látogató vendéget.
Ehhez a Tápió-mente gazdag néprajzi hagyományai és az itt élők hamisítatlan vidéki vendégszeretete párosul.
A tájvédelmi körzet mozaikos elrendezésű, három nagyobb és kilenc kisebb részegysége elszórtan helyezkedik el.
Területe 4515 ha, amelyből 182 ha fokozott védettséget élvez, utóbbiak csak engedéllyel, szakvezető irányításával tekinthetők meg.
A Felső-Tápió mentén - Tápiószecsőtől Tápiószentmártonig - húzódik a második nagyobb részegység.
Ehhez kapcsolódik a Tápió-vidék egyetlen, terjedelmesebb nyíltvizekkel is rendelkező vizes élőhelye, a Tápiószecsői-halastó.
Itt a sok vízimadárfajon túl még gyakorinak mondható a mocsári teknős, de rendszeresen láthatjuk a vidrák nyomait is.
A tóparton idős tölgyesek húzódnak, ahol hazánk legnagyobb ragadozó madara, a rétisas költ.
Az egyik közeli lápréten keskeny- és széleslevelű gyapjúsások fehér tengerében gyönyörködhetünk.
Mindezek ellenére a részegység legnagyobb értéke a kiváló vízminőségű Felső-Tápió gazdag halállománya.
Előfordul itt a hegyvidéki patakokra jellemző, védett kövicsík, illetve a csak a Duna vízrendszeréhez kötődő, vörös könyves lápi póc.
A láprétek és bokorfűzesek övezte patakparttól távolodva meredek homokbuckákra érkezünk, ahol számos védett növényfaj fordul elő: kései szegfű, homoki árvalányhaj, fényes poloskamag, báránypirosító, homoki nőszirom.
Értékeire való tekintettel ezek a területek (Cseh-domb, Gicei-hegy) fokozott védettséget élveznek.
A hosszan elnyúló részegység D-i végében található Erdőszőlősi-legelő a Tápió-vidéke egyik utolsó homoki legelője, ahol szalakótákat figyelhetünk meg, míg éjszaka a füleskuvik sajátos hangját hallhatjuk.
A Monor-Irsai-dombság peremén helyezkedik el a Tájvédelmi Körzet egyik leghangulatosabb részegysége.
A Gombai- és Úri- patakok löszvölgyeit gyönyörű mocsárrétek, nádas-fűzes foltok kísérik, ahol május végén a mocsári kosborok és fátyolos nőszirmok virágzása kelt feltűnést.
Néhány éve itt került elő hazánk egyik ritka egyenesszárnyúja, a fokozottan védett magyar tarsza.
A völgylejtők fajgazdag löszgyepjeiben olyan ritka növények tenyésznek, mint a szennyes ínfű, górhabszegfű, magyar zergevirág.
A meredek löszfalakban sok helyen fészkel a trópusi színekben pompázó fokozottan védett gyurgyalag.
A Tápióság és Tápióbicske között elhelyezkedő Nagy-réten nedvesebb években költ a fokozottan védett haris.
A láprétek és a kiemelkedő homokhátak átmeneti zónájában egy kicsiny, de annál mutatósabb orchidea, a pókbangó tenyészik, míg a mélyebben fekvő részeken szibériai nőszirmok, mocsári lednekek virágoznak.
A terület rovarvilágának jellegzetes képviselői a boglárkalepkék, köztük a gyakorinak mondható nagy tűzlepke és vérfű hangyaboglárka, illetve az üvegszárnyú lepkékhez tartozó, mocsári kutyatejhez kötődő magyar szitkár.
Nagykáta határában, Egreskátán egy nyílt homoki tölgyessel borított lapos bucka körül szikes tómedrek (Sóstavak), nagyobb nádasok, kiterjed legelők helyezkednek el.
Az öreg fák odvaiban több párban költ a kék tollú szalakóta.
A vizes élőhelyek 2012-ben megvalósult élőhely-rekonstrukciójának köszönhetően látványosan stabilizálódtak a vízszintek, amelyek eredményeként igazi vízimadár-paradicsommá vált a terület.
Az egyik mocsár (Bata-tó) már évek óta otthonául szolgál egy vegyes gémtelepnek, ahol nagy és kis kócsagok, bakcsók, illetve kanalas gémek költenek.
A nyár elejéig kitartó sekély vízállásokon egyes években fattyúszerkők kolóniája figyelhető meg, melyekhez feketenyakú vöcskök társulnak.
Szentmártonkáta határában, a Bíbicfészeki-ág két oldalán helyezkedik el a Székesrekeszi-legelő, ahol a Tápió-vidék talán legszebb vakszikes területét találjuk.
A pozsgás zsázsás, bárányparéjos kopár szikesekből kiemelkedő hátakon, sok helyen láthatjuk a májustól virágzó, pillangósvirágúak közé tartozó érdes csüdfüvek csoportjait.
Rovarvilágának értékes képviselője az alfaji szinten bennszülött sziki ürömbagoly lepke.
A környéken költő ragadozó madarak - vörös- és kékvércsék, kabasólymok, egerészölyvek - egyik kedvelt táplálkozó területe a legelő.
Gyulai-erdő szintén Szentmártonkáta határában található, a Tájvédelmi Körzet legkisebb, ám bizonyos szempontból legkülönlegesebb része.
A mellette elhelyezkedő kicsiny tó hűvös mikroklímát teremt, amelyben az erdőt alkotó kocsányos tölgyek között idős bükkök is előfordulnak, az aljnövényzetben pedig nagy foltokat alkot a szagos müge.
Az ilyen élőhelyeket kedvel számos ritka rovarfaj, például a nagy szarvasbogár, a nagy hőscincér és a laposorrú ormányos is.
Rekettyés Farmostól nem messze, az Ős-Zagyva egykori medrében terül el a Rekettyés láprétje, mely mind botanikai, mind zoológia szempontból sok érdekességet tartogat.
Nyár elején a szibériai nőszirmok, nyár végétől a buglyos szegfüvek és kornistárnicsok foltjai gyönyörködtetik a szemet.
Az elmúlt évek lepkészeti felmérései számos ritkaság előfordulását tárták fel, így például a vérfű-fúrómoly.
Nappali lepkék közül ki kell emelni a gyakori vérfű hangyaboglárkát és a jóval ritkább szürkés hangyaboglárkát.
Gulya-gyep a Tápiógyörgyétől délre, az Egyesült-Tápió két partján terül el, ahol árvizek idején a Zagyva következtében a Tápió vizei feltorlódnak és közel 300 hektáron elárasztják a területet.
Hamisítatlan vadvízország jön létre, mely kedvező esetekben hónapokig fennmarad.
Récék, szerkők, parti madarak sokasága népesíti be ilyenkor a területet.
Különlegességnek számít a fehérszárnyú szerkők alkalmi költése, vagy a nagyszámú, akár 40-50 párban fészkelő nagy godák megjelenése.
Növényvilágából a sok ezer tő, csak a Kárpát-medencében előforduló kisfészkű aszatot lehet kiemelni.
Hazánk 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, melynek fontos feltétele volt az ún. Natura 2000 területek kijelölése.
Ezek olyan gazdag természetes élővilággal rendelkező területi lehatárolások, amelyek hűen tükrözik a Kárpát-medence sajátos természeti viszonyait.
Kijelölésük alapját előzetesen meghatározott jelölő élőhelyek és jelölő növény- és állatfajok képezték.
A tájvédelmi körzet részeként már védettséget élvező élőhelyek adják a Natura 2000 hálózat gerincét, de új értékek is a hálózat részévé váltak (pl. Boldogkáta-puszta, Égeres-legelő).
A 1996-ban életbe lépett természetvédelmi törvény ex lege, tehát törvény erejénél fogva védett területeket és természeti emlékeket hozott létre.
Ezek közül a Tápió-vidéken jelentősebb területi kiterjedéssel a szikes tavak, lápok és földvárak rendelkeznek.
A tájvédelmi körzet megalakulásával intenzívebbé váló kutatások fontos célterületeivé váltak az ex lege értékek.
Szikes tavakkal Nagykáta határában, Tápiógyörgye és Újszilvás között találkozhatunk.
Élőviláguk különleges, leglátványosabb a különböző vízi- és partimadarak megjelenése a tavaknál.
A tájvédelmi körzet működésének alapvető feltételei közé tartozik a személyi és tárgyi háttér: 1998 óta egy, majd 2001-től két fő hivatásos állami természetvédelmi őr lát el szolgálatot a Tápió-vidéken, Nagykátán pedig iroda és GPS-eszközök állnak rendelkezésre.
Különösen fontos a védett területeken zajló mezőgazdasági tevékenységekhez kiadott hatósági engedélyek terepi ellenőrzése.
A DINPI együttműködik a helyi civil szervezetekkel és természettudományi vállalkozásokkal a térségben.
Számos tanösvény és vándorkiállítás segíti a látogatók megértését a helyi élővilágról.
A magántulajdonban lévő területek visszavásárlása és hatékony vagyonkezelése is hozzájárul a terület megőrzéséhez.
Horgászati adatok szerint a Tápió vízrendszere sokszínű halállománnyal rendelkezik, amelyet a zsilip és tájvédelmi területek is befolyásolnak.
A halállományt érinthetik a megengedett engedélyek és a fenedzísi intézkedések, melyek a fenntartható horgászatra törekednek.
Az alsó szakaszokon gyakori a domolykó és kárász, de a törpeharcsa és a sügér is megtalálható, utóbbiak nagyobb példányokkal is előfordulhatnak.
A Tápió-hajta vidékén végzett kutatások és a Natura 2000 hálózat fejlesztése jelenleg is zajlik, a helyi közösségek bevonásával.
Jelentős a terület kulturális öröksége is, például a bronzkori földvárak maradványai és a földvárak védő lelőhelyei.