Az articsóka (Cynara cardunculus var. scolymus) a Földközi-tengernél honos, de mára már az egész világon elterjedt.
Közép-Európában korábban főként dísznövényként termesztették különleges külseje miatt: bogáncsszerű virágai kékeslilák, nagyméretűek, termése hosszúkás.
Szúrósnak tűnik, de valójában filces-szőrös a levele, puha tapintású.
Szárai akár 180-200 cm hosszúak is lehetnek (a második évtől).
Sőt, kimondottan ajánlott, hogy megkóstoljuk, hiszen rengeteg gyógyhatása van - és mellette nagyon finom!
Mivel a mediterrán országokban - fajtától függően - kora tavasztól késő őszig terem, így szinte egész évben frissen fogyasztható.
Már az ókori egyiptomiak, a görögök és a rómaiak is felismerték, hogy az articsóka jó hatással van emésztési problémák esetén (s mellette afrodiziákumnak is tartották).
Egykoron a gazdagság és a jólét szimbólumának számított, ünnepségeken és lakomákon szolgálták fel, mint kulinális különlegességet.
A XV. E növény zöldség és gyógynövény is egyben.
Rengeteg rost, ásványi anyag és vitamin található benne.
Ennek köszönhetően: a belőle készült tea erősíti a szívet, kordában tartja a magas vérnyomást, a cukorbetegséget, a magas koleszterinszintet, a vérzsír szintjét.
Kiváló méregtelenítő (cinarin-tartalma miatt - segíti a máj méregtelenítését), tisztítja a vért, epehajtó, segíti a máj-regenerációt.
Az epeműködésre az articsóka fő hatóanyaga, a cinarin hat: hozzájárul az epeváladék kiválasztásához, így könnyebben megemészthetők lesznek a nehéz, zsíros ételek.
Emésztési zavaroknál is fordulhatunk hozzá segítségért.
Segít a bélflóra helyreállításában, a székrekedés megszüntetésében, a fogyókúrában.
Amennyiben szeretné élhetővé, gyerekbaráttá, érdekessé varázsolni kertjét, akkor mindenképpen jó választás a húsos som.
Ez a cserje az első fagyokig ékköve lesz kertjének.
Virágait tavasszal a méhek, termését ősszel a madarak fogják látogatni, tehát az év minden időszakában lesznek kertvendégei a cserje körül.
Nem ajánlott nyersen fogyasztani, mert nagyon kemény húsú, illetve a magas C-vitamin tartalma miatt igen savanyú is.
Vitaminforrásként emiatt jobban meg lehet szerettetni a gyerekekkel például lekvár formájában.
Mindenek előtt alaposan gondolja át a húsos som helyét, mivel a 3-7 méter magasságot is elérheti az évek alatt.
Kertészetemtől konténeres formában kapja meg a húsos somot, ezáltal az első fagyok beköszöntéig bármikor elkezdheti az ültetést.
A gödröt töltse fel Mabako szerves trágyával, mely a vegetációs idő alatt kellő mennyiségű tápanyaggal látja el a bokrot.
Beültetés után alaposan öntözze meg a bokrot, a gyökérképződés elősegítése érdekében.
Mindenek előtt a legfontosabb kelléket kell beszerezni, ez pedig a metszőolló.
Csak jó minőségű, éles eszközzel lehet tiszta, sima metszlapot készíteni.
Két időpontban is el lehet kezdeni a som metszését, késő télen vagy kora tavasszal.
A somot erőteljesen vissza kell metszeni, tehát teljesen a föld színéig vissza kell vágni a vesszőket.
Nem kell megijedni, hogy így a magas bokorból alig maradt, mert a metszések helyén rengeteg új vessző fog kihajtani.
Ezekből az új hajtásokból fognak nőni a következő téli szezonra a vesszők.
Ha csak kordában szeretné tartani a somot, akkor minden évben az öreg vesszők egynegyedét távolítsa el, mégpedig úgy, hogy metssze vissza őket teljesen a földszínéig.
Ez a lombhullató cserje sok gondozást nem igényel, azonban van olyan feladat, amit minden évben el kell végezni, ez pedig a metszés.
Kiválóan alkalmazható válaszfalként, azonban ekkor csoportosan ajánlott ültetni.
2 méteres magasságot is elérhet, és szembetűnő tulajdonsága, hogy veszői élénkvörösek, amelyek napos helyen még élénkebb színűek lesznek.
Ennek a fajtának az érdekessége, hogy egész tenyészidőszakban sárga leveleivel díszít, majd ezek ősszel lehullanak és meg láthatóbbá válnak az aranysárga vesszők, amelyek egész télen mutatják színüket.
Itt is igaz az, ami a fehér somnál: napos helyen még intenzívebb a cserje vesszőinek a színe.
Ahogyan a fehér somnál, itt is élénvörös színűek a vesszők, amelyek lombtalan állapotban is díszítenek, és a levél zöld és fehér színű, ezáltal minden évszakban igen színpompás.
Nagyon különleges somféle, mivel bár a fehér somok csoportjának tagja, vesszői mégis vöröses fekete színűek, lombja pedig mélybordó, szinte fekete.
Ez a somféle izzó, narancssárga-vörös-napsárga vesszőivel hívja fel magára a figyelmet.
Ugye, Ön is úgy gondolja, hogy a somok világa színekkel teli világ?
Próbálja meg kertjében a nevelésüket.
Nemcsak a kertünket, hanem a tányérunkat is díszíthetik szebbnél szebb virágok, amelyek a különleges megjelenés mellett izgalmas ízeket is nyújthatnak ételeinknek.
Sokféle ehető virág létezik mind színében, mind méretében és formájában.
Sokan nem is gondolják, hogy az elterjedt százszorszép vagy a sárgán virító gyermekláncfű virágai is alkalmasak fogyasztásra.
A virágokkal ízesített ételek fogyasztása nem új keletű, divatos trend.
Hagyománya évszázadokra nyúlik vissza, és sok országban amai napig az étkezési kultúra része.
Felhasználásuk sokrétű: salátákba, süteményekbe, fagylaltokba, tortákba, szendvicsekre, levesekbe, húsokhoz és köretekhez is adhatóak.
Értékes tápanyagok is rejlenek az ehető virágokban.
Minél intenzívebb egy virág illata vagy színe, annál erőteljesebb és aromásabb az íze is.
A virágok számos ásványi anyagot, antioxidánst és enzimet tartalmaznak, ezért fogyasztásukkal az egészségünkért is tehetünk.
Az ehető virágok nevelése, gondozása és felhasználása.
Az ehető virágok nagy része egynyári növény, azaz életciklusuk egy vegetációs időszakig tart.
Könnyen termeszthetőek kiskerti ágyásokban, kaspókban vagy magaságyásokban is.
Fontos, hogy megfelelően gondoskodjunk fogyasztásra szánt virágainkról: napfényes helyre, termőföldbe vagy virágföldbe ültessük őket, védjük az állatoktól, és ne kezeljük növényvédő szerekkel (peszticidekkel) őket.
Figyelmesen válasszuk ki azokat a virágokat, amelyeket el szeretnénk fogyasztani, mert nem minden részük és nem minden fajta virág ehető, egyesek mérgezőek is lehetnek.
Kizárólag közismert növényt kóstoljunk és használjunk, ne kísérletezzünk ismeretlen virágokkal és növényi részekkel, mert tartalmazhatnak egészségre káros vegyületeket.
Az ehető virágok nagyobb mennyiségben emésztési panaszokat is okozhatnak, ezért csak kisebb adagban érdemes tálalni.
Néhány ember érzékeny vagy allergiás lehet olyan virágokra, amelyek mások számára biztonságosan fogyaszthatóak, ezért egyszerre csak kis mennyiséget kóstoljanak, és figyeljék meg, hogyan reagál a szervezet.
Pollenallergia, szénanátha, asztma esetén a virágpor fokozhatja a tüneteket, ezért nekik nem ajánlott a virágokat tartalmazó ételek és italok fogyasztása.
Melyek a legismertebb ehető virágok?
A felsorolásban szereplő virágokat felhasználás előtt érdemes megkóstolni, és az íze alapján párosítani a különféle fogásokhoz.
Az édesebb, virágosabb ízű virágok jól illenek a desszertekhez, süteményekhez, tortákhoz, limonádékhoz, míg az enyhébb ízű virágokat salátákhoz, húsokhoz, köretekhez, szendvicsekhez érdemes hozzáadni.
Bodza: a virágok édes ízűek, közismerten készíthető belőle szörp, szirup, de palacsintatésztában kirántva finom csemege.
Nyersen nem fogyasztható.
Fehér akác: finom édes ízű nektárt tartalmazó virág, szirpöt, limonádét, teát készíthetünk belőle.
Gyermekláncfű (pitypang): a fiatal virágok kellemes, mézízűek, melyekkel például desszertek, torták díszíthetőek.
Ibolya: jellegzetes, finom ízű virágok, melyek fogyaszthatóak salátákban, süteményekben, fagylaltban vagy önmagában.
Rózsa: különleges, intenzív ízű virág, kandírozva, szirupként, italokban, desszertekben is kiválóan felhasználható.
Árvácska: fűhöz hasonló ízvilág, ezért salátákba, szendvicsekbe jobban illik, mint édes ételekbe.
Kerti sarkantyúka: fűszeres ízű látványos virág, salátákhoz, tésztaételekhez, húsokhoz illik.
Körömvirág: enyhén kesernyés ízű, gyógyteaként régóta ismert, de a saláták színes összetevője is lehet.
Kis mennyiséget javasolt fogyasztani belőle.
Százszorszép: salátákba és sajt- és zöldségkrémekkel megkent szendvicsekhez is fogyasztható.
Levendula: jellegzetes aromájú virág, desszertekhez, limonádékhoz, fagylaltokhoz és húsos fogásokhoz is egyaránt illik.
Alma- és barackfa virágai: gyümölcsös, virágos ízűek, lekvár és szirup is készíthető belőlük.
Napraforgószirom: enyhe ízű, saláták színesíthetőek vele.
Búzavirág: kissé kesernyés, szirmai teák összetevője lehet.
Szegfű: édes aromájú ehető virág, desszertekhez, fagylaltokhoz, limonádékhoz adható.
Hibiszkusz: citrusízű virág, finom tea készíthető belőle.
Jázmin: intenzív édes illata van, készíthető belőle tea, limonádé, desszert, fagylalt.
Hársfa: édes ízű virág, mely alkalmas limonádé, szörp, tea ízesítésére.
Büdöske (bársonyvirág): az élénk szirmok az ételek színesítésére is alkalmasak, fogyasztható hideg és meleg ételekben egyaránt.
Nem ehető, mérgező virágok
Az alábbi növények virágai mérgezőek, gyomorfájást, hasmenést, hányást okozhatnak, ezért fogyasztásuk tilos: lila akác, gyöngyvirág, jácint, nárcisz, hortenzia, kikerics, vérpipacs, leander, írisz, gyűszűvirág, vasfű, azálea, boglárka, rododendron.
A felsorolás nem teljes, ez csupán néhány példa a számos mérgező növény közül.
Szerzőnk: Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember.
A trópusokról származó dekoratív szobanövény, mely különleges textúrájú illatos virággömbjeivel, és dekoratív húsos levelekből álló lombozattal vonja magára a figyelmet.
Őshazája kelet-Ázsia és Ausztrália, hétköznapi nevét pedig viaszos fényű ovális leveleiről kapta, melyek átellenesen állnak a kúszó habitusú, léggyökerekkel kapaszkodó növény csavarodó, fásodó szárain.
Virágai igen érdekesek, tulajdonképpen kicsiny, piros közepű ötágú csillagokból rendeződnek szabályos, 4-8 cm átmérőjű félgömbbe vagy gömbbe.
A fehér vagy rózsaszínű virágok nyáron és ősszel nyílnak, és 2-3 hétig is frissek maradnak, majd kocsányostul lehullnak.
Mivel viszonylag könnyen nevelhető és levelei önmagukban is szép díszt adnak igen kedvelt és népszerű dísznövény, amely azonban időnként mérgező tejnedvet bocsát ki magából.
Világos, de tűző naptól mentes helyet, laza, tőzeges, enyhén savas kémhatású, csekély tápanyagtartalmú földet igényel.
Mivel fényigényes növény, virágokat csak akkor hoz, ha sok szórt fény éri a növekedési időszakban.
Tűző napon a levelei azonban könnyen megégnek és lehullnak.
Mivel a kevesebb föld ösztönzi a virágzásra, ne ültessük nagy cserépbe, és csak ritkán ültessük át.
A bolygatást nem szereti, ezért az a legjobb, ha huzamosabb ideig ugyanazon a helyen hagyjuk, főleg, ha már megjelentek rajta a kocsányos bimbók.
Nem túl vízigényes növény, rendszeres, de mértékletes öntözést igényel.
Legjobb, ha langyos eső- vagy lágy vizet használunk az öntözéséhez, de vigyázni kell rá, hogy a virágait ne érje víz.
Októberptől februárig a nyugalmi időszakban kevesebbet kell öntözni.
A huzattól lehetőleg óvni kell.
Száraz levegőjű helyiségben a pajzstetvek károsíthatják.
Egy barátnőmnél láttam ezt a szépséget, persze rögtön el is kértem a receptet.
Ez egy kelt tésztás, hússal töltött finomság.
Nagyon finom!
Tudom kicsit bonyolultnak tűnhet az elkészítése, de nem az!
Megmutatom lépésről lépésre hogyan kell elkészíteni.
Cserébe tegyétek meg, hogy megsütitek.
Kivettem a tálból és 14 részre osztottam.
2 részből kis / kb 2 cm átmérőjű/ golyókat gyúrtam, ebből lett a közepe.
A többi tésztadarabot egyenként oválisra /kb 10x15cm/ nyújtottam.
Megkentem mustárral, ketchuppal, esetleg krémsajttal is lehet.
Rátettem a tetszés szerinti feltétet.
Én sonkásat, kolbászosat készítettem.
Kis darabokra vágva mehet rá a hús.
Majd henger alakúra feltekertem.
Sütőpapíros, tepsire rakom a virágokat.
A kora tavaszi virágokhoz hasonlóan a korai virágzású cserjék, fácskák is üdítő színfoltjai kertjeinknek.
Cikkünkben két olyan növényt szeretnék bemutatni, melyekre nemcsak dísznövényként, hanem gyümölcstermő növényként is tekinthetünk.
A nagy gyümölcsű somfajták öntermékenyülő képessége nem megfelelő, ezért érdemes 2-3 fajtát ültetnünk.
Az oltványok gyakran már a második évben megmutatják terméseiket, és a negyedik évtől 3-5 kg gyümölcsöt is teremhetnek.
A japánbirs (Chaenomeles sp.) dísznövényként ismert, pedig illatos gyümölcsei fogyaszthatók.
Rendkívül magas savtartalmuk miatt nyersen nem ehetők, de sokféleképpen feldolgozhatók és más gyümölcsfajokkal, például almával, körtével, fekete bodzával jól társíthatók.
Készíthető belőlük gyümölcslé, lekvár, gyümölcskrém, kandírozott gyümölcs, édes must, likőr, bor.
A gyümölcs leve gyümölcssaláták, fagylaltok, joghurtok ízesítésére kiváló.
A gyümölcsükért termesztett fajták előállítása a 20. század elején Ukrajnában kezdődött, majd a nyolcvanas években folytatódott az észak-európai országokban, így Finnországban, Svédországban, Litvániában, Lettországban, valamint Lengyelországban.
A japánbirs Kelet-Ázsiában honos, a 18. század végén és a 19. század közepén került Európába.
A Chaenomeles japonica egy méter magasra növő, terjedő tövű cserje.
Termőképessége és téli fagytűrése kiemelkedő.
A japánbirsek közül a legkorábban érő és a legkisebb gyümölcsöket termő (20-30 g).
Virágai téglapiros színűek, termései gömbölydedek, 3-5 centiméter átmérőjűek, sárgászöld színűek, igen illatosak, jól tárolhatók.
A Chaenomeles japonica gyümölcstermő fajtái a Lettországból származó Agra, Agrita, Alfa, Arta és a Cido.
A legismertebb és legelterjedtebb a Cido, mely alig tövises gallyazatú, nagy termőképességű.
A Chaenomeles x superba nagyobb méretű, 1-2 méter magas bokrot nevel.
A fajták virágainak színe a fehértől a sötétvörösig terjed.
Termésük alakja, mérete a Chaenomeles speciosához hasonló.
tags: #husos #virag #fogyasztas