Bankjegy és papírpénz eredete és fejlődése a történelmi pénzhelyettesítésen át

A DIPA Zrt. a magyar bankjegy család alappapírján kívűl számos ország fizetőeszközének papírját állítja elő. A DIPA Zrt. a hazai útleveleken kívül számos ország útlevelét állítja elő. A személyi igazolványok, az anyakönyvi kivonatok, a tanügyi nyomtatványok és különféle egyéb igazolványok, dokumentumok is egyre több védelmi elem beépítését igénylik már a papírgyártás során, mert ezek hamisítása is egyre nagyobb méreteket ölt. Minden cég számára fontos a megjelenés minősége, az imázs. Ezt kívánjuk elősegíteni olyan egyedi termékek gyártásával, amelyek emelik az adott megrendelő írott kommunikációjának színvonalát. Műhelyünkben a megrendelő igénye szerint készítjük el a vízjelszitákat, garantáljuk azok megőrzését, valamint azt is, hogy más megrendelőknek nem szolgáltatjuk ki az így készített, egyedi vízjeles termékeket.

Ma, amikor egyre több ország bocsát ki műanyag-alapú bankjegyeket, a papírpénz kifejezés lassan elavulttá válik. Pedig a papírpénz nem is az a nagyobb címletű, pamut alapanyagú fizetőeszköz, amit a pénztárcánkban tartunk. A papírpénz egy gyűjtőfogalom, és minden, akár papíralapú, akár műanyagból készülő bankjegy őse. A pénz egyidős az emberrel, és ahogy az ember és a társadalmak, úgy a gazdaság és a pénz is fejlődött. A cserekereskedelmet felváltotta az árupénz, ezek közül pedig kiemelkedtek a nemesfémek. Kezdetben súlymérték formájában, később pedig a vert pénzérme tartalmazta az értéket: aranyat, ezüstöt.

Eljött azonban a pillanat, amikor az arany és az ezüst kikerült a kezünkből, és megjelent a papír. Kevés a fém. A váltásnak egyértelműen gazdasági okai voltak. Az árutermelés és a kereskedelem folyamatos fejlődésével párhuzamosan egyre több pénzre volt szükség a piacon. Logikus megoldás lett volna, ha az igényeknek megfelelően még több nemesfémet visznek el a pénzverdékbe, azonban az arany és ezüst bányászatban nem történt olyan innováció, amely lehetővé tette volna nagyobb mennyiség termelését. A másik megoldás az lehetett volna, ha az emberiség igazodva az adott mennyiségű nemesfémhez visszafogja az áruforgalmat, de ez ellentmond az egész folyamat, azaz a fejlődés logikájának. A pénzhiányt végül olyan eszközökkel sikerült orvosolni, amelyek meghatározták aztán az egész gazdasági berendezkedést. Ezeket az eszközöket hívjuk egységesen pénzhelyettesítőknek.

A pénzhelyettesítő szó egy kicsit ellentmondásosnak hangzik, hiszen azt állítjuk, hogy ezek a pénzhelyettesítők lesznek majd a ma is használt pénz elődjei. De akkor mit helyettesítettek és hogyan? Ismerve a pénztörténet logikáját, már értjük, hogy a pénzhelyettesítők valójában a nemesfémet helyettesítették, hiszen ezt megelőzően az arany és az ezüst volt maga a pénz. Már a középkorban igyekeztek a nagyobb kereskedőházak elkerülni a nemesfém kockázatos mozgatását, elismervényeket bocsátottak ki, egyfajta nyugtákat, amik nagyon hasonló funkcióval bírtak. Ezekben a nyilatkozatokban a kibocsátó elismerte, hogy a rendelkezésére álló, adott mennyiségű nemesfémet bizonyos feltételekkel átruházza üzleti partnereire. Az üzlet létrejöttével ez az elismervény beváltható volt az adott kereskedőnél. Így már az a papírdarab is rendelkezett ezzel a helyettesítő értékkel. Ezen a ponton el is érkeztünk a klasszikus bankjegy és klasszikus papírpénz különbségének megértéséhez. A két kifejezés ugyanis a mai fül számára talán azonos jelentésű szóként hat, valójában két eltérő pénzhelyettesítő megoldást takar.

Magyar nyelvű váltó 1845-ből

A klasszikus bankjegy kialakulása a piac válasza a pénzhiányra. Ha a középkori kereskedőházak elismervénye helyett a váltó szót használjuk, az valamivel ismerősebb, ugye? A kereskedelmi váltó volt ugyanis az első pénzhelyettesítő eszköz. Ez egy olyan kézzel írt papírdarab, amely elismer egy adósságot. A váltón szerepel egy nemesfémben kifejezett összeg, egy lejárati dátum, amikor az összeg átadásra kerül, és egy név, illetve aláírás, amely garanciát adott a kifizetésre. Az így kiállított váltó, mint papírdarab, már önmagában piacképes volt, hiszen a hitelező felhasználhatta vagy eladhatta ezt a kötelezvényt másnak. A kereskedelmi váltó még rejtett magában kockázatokat, ezért hamarosan megjelent az úgynevezett bankár váltó is. Ennek a kibocsátója már egy bankár, azaz egy pénzkereskedő, akinek a fizetőképességében a piac jobban bízott, mint egy általános kereskedőében.

Innentől már csak egy lépés, és megérkeztünk a klasszikus bankjegyhez, amely egy olyan bankár váltó, amelyről „lekopott” a határidő, a lejárati dátum, így ez állandó érvényű fizetőeszközzé válhatott. Az „örökérvényűség” mellett a bankjegy még egy nagyon hasznos tulajdonsággal bírt: kerek címletekben bocsátották ki ezeket. Azaz míg mondjuk a bankár váltó névértéke a váltó adott összegére szólt (pl. 673 tallér), addig a bankjeggyel már az előre kiállított névértékű címletekkel tudták összeállítani az adott követelést (6 db. 100-as, 7 db. 10-es és 3 db. 1 talléros).

Az állam megteheti… A klasszikus bankjegyek születése tehát a piac válasza a nemesfémp-hiányra. De mit takar akkor a klasszikus papírpénz kifejezés? A klasszikus papírpénzek megjelenése időben megelőzi a bankjegyekét, de közel sem voltak olyan sikeresek, mint papír anyagú társaik. Amíg a klasszikus bankjegy születését a forgalom pénzigénye kényszerítette ki, addig a klasszikus papírpénz nyomtatását az állam. Mégpedig olyan történelmi pillanatokban, amikor valamilyen külső ok miatt megnőtt az állam pénzigénye, amit a rendelkezésre álló saját bevételei nem fedeztek, illetve újabb adók kivetésére nem volt lehetőség vagy idő. Ekkor került elő nyomdagép, a papír, illetve ezek házasságából a papírpénz. Erre az állam (a király, a császár, a köztársaság) „ráírta” az adott összegű adósságát, majd ezt fizetőeszközként igyekezett felhasználni a piacon.

A világ első papírpénzét Kínában nyomtatták, ami tulajdonképpen egy ígérvény volt. A papírpénz népszerűsítésére a legjobb megoldás az volt, hogy kiválasztott egy bankot, amellyel megvetette ezt az adósságot. Megtörtént a nagy találkozás, a bank ezért a papírért bankjeggyel fizetett. Természetesen előfordult, hogy a pénzhiányt előidéző külső tényezők tartósan fennálltak, például elhúzódott a háború. Ilyenkor az állam által kibocsátott klasszikus papírpénz mennyisége is folyamatosan nőtt. Ez odáig is vezethetett, hogy az államnak például kényszerárfolyam bevezetésével kellett rászorítania a piacot a papírpénz használatára.

A történelem tele van legendás, klasszikus papírpénz történetekkel.

Források: OTPédia, és kiegészítő megjegyzések a gyűjteményekről, papíralapú termékekről és a védelmi elemek fontosságáról. A minőségi berakólapok elengedhetetlenek minden tudatos numizmatikai gyűjtő számára, hiszen lehetővé teszik a gyűjtemény átlátható bemutatását és a darabok védelmét a szennyeződésektől. Kínálatunkban megtalálhatóak a különböző osztású víztiszta bankjegytartó lapok, valamint az érmetartó keretekhez és kapszulákhoz optimalizált, szabványos lyukasztású berakólapok is. Termékeink savmentes, lágyítómentes anyagból készülnek, így garantálják, hogy papírpénzei és érméi hosszú évtizedekig megőrizzék eredeti állapotukat és fényüket.

Тáblázat: Néhány fontos állomás a pénzhelyettesítők fejlődésében

Az állam és a piaci szereplők közötti kölcsönhatás eredményeként alakult ki a modern papírpénz és bankjegy koncepciója, amely elődjétől, a nemesfém-alapú pénztől eltérően már az adósság aláírásával biztosított és az adott címletekre szabott fizetőeszközként funkcionálhatott. E folyamat során a papír alapú megoldások először önálló állami vagy bankár garanciát kaptak, majd fokozatosan a papírdarabok önállóan sztenderd fizetőeszközzé váltak, amelyek címletenként kiállított értékeket tartalmaznak.

tags: #bankjegyre #osszefogo #papr