A csigáknak van vere. A csigaház ugyanis nemcsak az otthonuk, de védi őket a külső behatásoktól, mint az időjárás vagy a ragadozók. A csigaház nemcsak az otthonuk, de védi őket a külső behatásoktól, mint az időjárás (hogy ki ne száradjanak) vagy a ragadozók. A csigaház világít rá, hogy a meszes réteg az ajtó, amely mögött a csiga túléli a szárazabb időket. Ezt a meszes réteget hívják epifragmának. Ilyenkor az életfunkcióik is lelassulnak. A ház felépítése két fő összetevőre épül: kalcium-karbonátra és conchyolin nevű fehérjére, amelyet a köpenymirigy választ ki. A köpenymirigy a csigákon kívül más puhatestűeken is megtalálható. A csigaház többrétegű: belül vékony gyöngyházréteg (hypostracum), közepe felé kristályos mészréteg, legfelül pedig fehérjéből és kitinből álló réteg található. A csigaház alakja, mérete és színe fajonként változik, így fajmeghatározó jelleggel bír. A csigák külső meszes vázával gyakran találkozunk az útjuk során, különösen a szárazabb évszakokban: visszahúzódnak a házaikba, és zárva tartják magukat epifragmájuk révén. Amíg nedves helyek vannak, visszavonulnak oda, például fák rései vagy árnyékos bokrok alatt. A csigák teste és mozgása lassú, hogy energiatakarékos legyen, és a nedvességet megőrizze. A hasláb mozgolódása a külső izmok hullámszerű összehúzódásával történik, amitől az állat araszol. A csigák nyálkája az orvosi irányú erőfeszítéshez is hozzájárul, hiszen a nagy talpmirigy váladéka selymesen csúszóssá teszi a hasláb felületét. A csigák mozgását a külső, meszes váz és a nyálka együttese teszi lehetővé.
A csigák táplálkozása sokféle lehet: főként növényi anyagokat fogyasztanak, algákat, leveleket és gyümölcsöket kedvelnek. Ha azonban a túlélés úgy kívánja, növényi vagy állati hulladékot is megesznek. Az emberi vér vörös a hemoglobintól, ami az oxigént szállítja. A csiga és más puhatestűek vérében nincs hemoglobin, hanem hemocianin. Ebben a vas helyett reziionok kötik meg az oxigént. A csigák szeméremrendszeréről és idegrendszeréről a következőket érdemes tudni: a gátor- és köpenydúc, zsigerzacskó és lábdúc alkotják a fő központot. Garatideggyűrűjüket az agy-, láb- és köpenydúc alkotják. A fej végén található tapogatók elsőrendű érzékelők, a torziós folyamat során a belső szervek visszafordultak, így a testtájok közti viszony megváltozott. A középbéli mirigy jelentős szerepet játszik az emésztésben és a tápanyag-raktározásban. A szívük három részből áll, és a kopoltyú előre vagy hátra helyezkedik el, ami rendszertani bélyeg lehet. A csigák hímnősek vagy váltivarúak lehetnek, és az ondócsomagokat kölcsönösen átadják egymásnak a párzások során. A tengeri fajok egyedfejlődése több lárvaalakon keresztül történik.
A csigák nagyobb csoportja a puhatestűek törzsében található, és a Gastropoda osztályba tartozik. A gyakorlatban a szárazföldi, édesvízi és tengeri fajok egyaránt élnek. A törzs tagjai közül a legáltalánosabb jellegzetesség a külső meszes váz, amely nélkülözhetetlen a túlélésben. A váz alakja, mérete, színe fajonként változik, és a köpenyszegélyben található mirigyek választják ki az anyagokat. A csigaház többrétegű felépítése lehetővé teszi a test belső szerveinek védelmét és a nedvesség megtartását. A belső szervek elhelyezkedése részben a torsio folyamatával magyarázható, amely során a test egy része megcsavarodott, és a páros szervek viszonylag későbbi evolúciós lépések során módosultak. A hozzá kapcsolódó idegrendszer fejlett és központosított, melynek központja a feji dúc, de a köpenydúc és zsigeri dúc is fontosak. A csigáknál a külső morfológiai sajátosságok közül kiemelkedő a csigaház, amely a fajmeghatározás egyik alapja. A váladéktermelésért a köpeny felelős, amely a nyálkát és a fehérjéket is előállítja. A táplálkozási és életmódprofilok alapján a csigák lehetnek algafogyasztók és más élőlényekre vadászó fajok is. A különféle példák között Magyarországon ismert éti csiga, zebracsiga és sisak csiga is gyakori.
A csigafajok közül az egyik legismertebb az eticsiga (Helix pomatia), amelyet ételekben is használnak. A zebracsiga nappali és éjszakai tevékenységet mutathat, és gyakran találkozhatunk vele a kertekben. A meztelencsigák háza csökevényes, és ezek az állatok gyakran kerülnek elő nyáron, különösen nedves időben. A tüskés bíborcsiga a trópusi tengerek lakója, testnedvéből a bibort előállították. A csigák számottevő sokféleséggel rendelkeznek: több mint 110 ezer faj tartozik a Gastropoda osztályba, amely a puhatestűek legnagyobb csoportja. A csigaház minden esetben kiválik, és a ház mérete, alakja, mintázata egyedi. A csigáknál a fehérje- és mésztermelés a köpenymirigyen keresztül történik, amelyet a köpenyszegély szintén befolyásol. A szájnyílás a fej végén van, onnan folytatódik a szájüreg, ahol az állkapocs és a reszelőnyelv (radula) található. A nyálmirigyek középen, a garat és a nyelőcső határán torkollnak a bélcsőbe, miközben a középbéli mirigy a táplálék felhasználásáért felel. A csigák szíve három részből álló szívburokba záródik, és az aorta három fő artériára oszlik, amelyek a fejbe, a lábba és a zsigerzacskóba vezetnek. A kopoltyú elhelyezkedése elölkopoltyúslé és hátulkopoltyús lehet, ami rendszertani jellegzetesség. Az ivarszervek a zsigerzacskó felső részében találhatók, összetett felépítésűek, és a hímnősek váltivarúak a feje alatt. A tengeri fajok egyedfejlődése több lárvaalakon keresztül zajlik, miközben a növények beporzásában való részvétel is fennállhat a bizonyos fajoknál. A csigák szerepe a környezetben: a szervesanyag lebontásában és a talaj táplálásában, valamint a virágok beporzásában. A csigák elérhetik a 10-15 év élettartamot is, de a méretük és élettartamuk fajonként változik.
Az akvaristák szemszögéből fontos, hogy a vízicsigák között különböző típusok találhatók: a tüdővel lélegző édesvízi fajok és a kopoltyús tengeri fajok is. A Clithon corona (Süncsiga) például algaevő, és a házán található tüskés kinövéseiről kapta a nevét; ez a faj a növényekkel szemben kíméletes, petéje édesvízben nem kel ki. A Tylomelania sp. pedig inkább a mozgás és szépség miatt kedvelt, nem kifejezetten algaevő. A csigaevő csiga (Anentome helena) bénító mérget fecskendez és elpusztítja az áldozatát, így hasznos lehet az akváriumban a puhatestűek elleni védekezésben. A csigaevő csiga és csigaevő halak híres példái ennek a predátor-életmódnak. A piacon gyakori csigafajta a Pomacea sp. amely Ázsiából terjedt el és invazív megjelenésűvé vált az Európai Unióban; ilyen fajok óvatos kezelést igényelnek, mert a vadon élő populációk kiemelten befolyásolhatják az őshonos fajokat.
