Semmi nem tud úgy feldobni egy filmjelenetet, mint egy jól eltalált zeneszám. BETÉTDAL című sorozatunkban a legmenőbb magyar rendezőktől kérdezzük meg, hogy ők melyik filmes zenehasználattól lesznek libabőrösek, illetve melyik az a dal, amit mindenképpen szeretnének belerakni egy filmjükbe. Nagy Lili a fiatal rendezőgeneráció egyik legtehetségesebb alakja. Egyes filmőrültek az Élesztő című 2018-as kisfilmjét tartják a remekművének, amiben a menő divatfotós főhős visszatér a lakótelepre, ahol elveszítette az ártatlanságát. Mások a két évvel későbbi Halak a hálóbanra esküsznek, amelynek a nyitójelenetében Vajdai Vilmos az éppen maszturbáló Staub Viktóriának szegezi a kérdést: akkor is szeretnél, ha nem lenne farkam?
Nagy Lili tavaly rendezett még egy kisfilmet (a D-vitamin lakoma, ez fent is van a neten) és egy multimédiás táncelőadást Stern Lili főszereplésével (Was Ms. de Beauvoir right?), aztán kiköltözött New Yorkba, ahol egy filmes suliban csinálja két évig a mesterképzést. Annyira zseni, hogy először meggyőz, hogy filmzene, aztán kiderül, hogy a szereplők is hallják. Amennyire valótlan, annyira valóságos is. Szerintem a legtöbben sokkal filmszerűbbnek éljük meg az életünket, mint ahogy azt ábrázolni szokták. Aldous Hardinggal nagyon szeretnék egyszer együtt dolgozni!
Az fog meg a dalaiban, hogy mindig máshová visznek el. Fogalmam sincs, mit jelent, de mindig azt érzem, hogy nagyon pontos. Az ilyen szimbólumokat nagyon szeretem, legtöbbször a saját dolgaimnak is folyékony a jelentése, és igyekszem folyékonyan is tartani őket. Ez persze nem azt jelenti, hogy bármelyik szót ki lehetne cserélni mondjuk ebben a dalszövegben, mindennek megvan a maga igazsága. Csak abban a pillanatban lehet leginkább érezni, amelyikben pont ki is repül a kezedből.
Nagy Lili az Arany János Emlékév alkalmából készített experimentális rövidfilmje, az Élesztő egy egyszerű történetet mesél el nagyon merész megfogalmazásban. A befutott, menő divatfotós, Artúr (Váradi Gábor) egy fotózás apropóján visszamegy az óbudai lakótelepre, ahol felnőtt, de kizökkenti őt váratlanul felbukkanó gyerekkori szerelme (Szalai Kriszta). Úgy idézi meg a mindenkori lakótelepi kallódás-hangulatot, hogy közben a látvánnyal, illetve a zenével és a hangeffektekkel egy nagyon erőteljes, szürreális világot rajzol meg, ami a panelkörnyezet sivárságát elemeli egy absztraktabb, gondolatibb-érzetibb szintre.
Frappáns megoldással, egy kocsmában memoritert tanuló kiskamasz szájából még az inspirációul szolgáló Arany János vers is elhangzik (“Szülőhelyem, Szalonta, / Nem szült engem szalonba; / Azért vágyom naponta / Kunyhóba és vadonba.”). Nagy Lili szürreális hatáselemekkel azt az érzelmi momentumot ragadja meg, amelyet akkor érzünk, amikor visszatérünk életünk egy fontos helyszínére, és minden egyes hang és látvány sokkal nagyobb hatást gyakorol ránk, mint a mindennapi életünk képei és hangjai, hirtelen mindent máshogyan érzékelünk, minden egyes mikro-történés hangsúlyossá válik, és az idő paradox módon egyszerre lassul le és gyorsul fel.
A látszólagos életöröm és hedonista színorgia, amiben Artúr, a fotós élete zajlik, csak díszlet, az ő élete sem nagyon különbözik a lakótelepi kávézótulajdonos családanyáétól, legalábbis ami a belső világukat illeti. Ezt emeli ki az a jelenet, amiben megpillantják egymást, amely egészen feltűnő módon nélkülözi mindazokat a szertelen túlzásokat, amivel a film minden más jelenetben fogalmaz. A remek színészválasztás nagy mértékben hozzájárul a film sajátságos fogalmazásmódjának megteremtéséhez. A főszerepet játszó, TÁP Színház-tag Váradi Gábor gesztusaival, mimikájával az alternatív vagy avantgárd színjátszás hagyományát emeli be a filmbe, de kiemelhetnénk még az első jelenetben látható lakótelepi bár pultosát játszó Szabó Veronikát is, aki eltúlzott, expresszionista arcjátékával szintén egy nemkonvencionális színjátszási hagyományt képvisel. Nagy Lili bátran él a stíluskeverés és idézés módszerével, és az is figyelemreméltó, hogy milyen könnyedén tesz egy-egy jól megragadott pillanatban átélhetővé egymástól teljesen különböző élethelyzeteket és karaktereket, a házifeladatot elbliccelni próbáló kiskamasztól kezdve az egyhangúságba beleunt lakótelepi családanyán keresztül a menő, ám kiüresedett életet élő fotósig, de a csak egy-egy pillanatra feltűnő mellékszereplők is remekül el vannak kapva.
The Fundamental Elements of Film Music
| Film/munka | Kiadás éve | Fő témák | Kommunikációs eszközök |
|---|---|---|---|
| Élesztő | 2018 | lakótelep, identitás, visszatérés | zene, hangeffekt, vizuális szürrealizmus |
| Halak a hálóban | 2020 | kérdés, tabu, társadalmi normák | nyitó jelenet, performatív színészi játék |
Az ilyen szimbólumokat nagyon szeretem, legtöbbször a saját dolgaimnak is folyékony a jelentése, és igyekszem folyékonyan is tartani őket. Ez persze nem azt jelenti, hogy bármelyik szót ki lehetne cserélni mondjuk ebben a dalszövegben, mindennek megvan a maga igazsága. Csak abban a pillanatban lehet leginkább érezni, amelyikben pont ki is repül a kezedből. A befutott, menő divatfotós, Artúr (Váradi Gábor) visszamegy az óbudai lakótelepre, ahol felnőtt, de kizökkenti őt váratlanul felbukkanó gyerekkori szerelme (Szalai Kriszta).
Az Élesztő az Arany János Emlékév alkalmából készült, és nagyon merész megfogalmazásban mesél el egy egyszerű történetet, miközben a panelkörnyezet sivárságát absztraktabb, érzelmileg gazdag szinten ragadja meg. A jelenetek közti átívelés, a hang- és látványvilág összhangja adja meg a film egyedi tónusát, amelyet a későbbi munkái is továbbvisznek. A film egyik kiemelkedő pillanata a kocsmában elhangzó megemlékező memoriter, amely összekapcsolja a helyszín valóságát és a szereplők belső világát.