Esteledett. Dzsihád a tér bal sarkán, egy törött támlájú padon ücsörgött. Már vagy fél órája folyamatosan, szapora mozdulatokkal szotyolázott. A járókelőket szemlézve arra a gondolatra jutott, amint az utolsó maggal is végez, leüt valakit. Kemény balhorga volt, ha csípőből is belefordult, ahogy régebben a trénerétől tanulta. Nagy fogást azért nem remélt az akciótól, hiszen a környéket messzire kerülték a konszolidáltabb polgárok. A pad előtti félméteres sávot lassan ellepték a szétrágott, üres napraforgóhéjak. Dzsihád öt nagyobb és nyolc kisebb kupacokon pillantott végig. Könnyen érthető, hogy a számokhoz vonzódott, mert mindig is a köztük húzódó rejtett összefüggésekhez érezte magát kapcsolódó briliáns megértéssel.
Kilenc éves sem volt még, amikor egy biciklizár feltörése közben kiszámolta, meddig tartana az összes lehetséges kombinációt végigpróbálni. S habár tanulni egyáltalán nem szeretett, matematikából, egyedül az intézetből, mindig jelest kapott. Tanárai szerint kifejezetten tehetséges volt, több évvel a korosztálya előtt járt. A fiú még pofozkodott is a képességei miatt, nem tűrte, hogy a többiek gúnyolódjanak vele. - Királycsávó akarok lenni! Kevin1 rendszámú fekete terepjáróval fogok tépni a városban. - Szeretem, ahogy gondolkodsz - bújt hozzá Mari, és magához szorította a fiú homlokát. - Én sem fogok itt megpenészedni. Pornózással egy nap alatt megkeresek annyit, mint a mostani fizetésem. Sztár leszek. Mindenki meg fog ismerni az utcán. Itt jön Sandra Whitehorse, mondják majd. - Te szexőrült! - Jaj, most nem lehet! - ijedt meg Mari. - Kikísérlek - mondta a lány. A jövő fényei lobogtak szemükben. - Nem tudok aludni ettől a ricsajtól!
A hallgatag férfi alapvetően békés természetű volt, többnyire felesége társaságában otthon tartózkodott. Mivel az olvasástól megfájdult a feje, a beszéd pedig untatta, ha csak tehette, folytatásos sorozatokat vagy tudományos-fantasztikus filmeket nézett, bár ez utóbbiak Varrónét mindig felidegesítették. A hajnali csivitelés azonban kihozta a béketűrésből a darukezelőt. Felesége kora délután kezdte keresni, és miután estig sem lelt rá, értesítette a rendőrséget. Délutánra váratlanul szerencsével jártak. - Jó itt fent - mondta a mentésére kirendelt tűzoltóknak. - A madárfütty már megszűnt - nézett körül -, de én maradnék még egy kicsit. A lány saját tökéletessége tudatában lépett ki az épületből. Aranyszőke tincseit hátul összefogta, hiszen két edzést is végigcsinált a Sasokkal, akiknek a hírét retikülről retikülre adták. Más a felénél kidőlt volna, ő azonban hetente négyszer járt hozzájuk. Emma teljes bizonyossággal érezte, mindent lehet, és még csak akarni sem kell olyan nagyon. Az utcát átszelve megnyomta a távirányító gombját.
A túloldalon parkoló fekete terepjáró kétszer, barátságosan villantott. Alig ült be az autóba, amikor megszólalt a telefonja. Barátja hívta Londonból. Emma boldog volt, kedvenc dalát dúdolgatva kanyarodott ki az utcából. Húsz perc sem telt el, mire behajtott a néptelen parkolóházba. Akár egy kísértetkastély, gondolta Emma, tele autókkal, de sehol egy ember. Végül a harmadikon talált helyet. Épphogy sikerült bemanőverezni a széles terepjárót. Kiszállás előtt a lány még egy pillantást vetett magára a tükörben, majd az aznapi műsorba meghívott vendégekre gondolt. Ahogy a lépcsőházhoz ért, hirtelen furcsa szorongás fogta el. Elhessentette a gondolatot és kitárta az ajtót. Hatalmas, tompa ütést érzett a tarkóján. Elsötétedett előtte a világ. Az aranyszőke lány a lépcsőfordulóban, a poros kövön feküdt. Kihunyó szembogárában egy tagbaszakadt alak körvonalai sejlettek.
Hargitai István, hatvankét éves tűzoltó vagyok. Megtakarítások híján pályázom a kiírásukban meghirdetett két sír egyikére. Tisztában vagyok azzal, hogy lassan megtelnek a temetők, így különösen nagy értéke van a még szabad helyeknek. Talán foglalkozásomból is adódik irtózásom a hamvasztástól, ezért óriási könnyebbség lenne számomra a tudat, hogy egyszer az Önök nagymúltú intézményében hantolnak el. Halálom esetén ugyanis nem várható, hogy rokonaim gyakori látogatásukkal zavarnák a temető csendjét, hiszen anyagi lehetőségeink mindössze egyetlen gyermek vállalását engedték, ráadásul politikai nézetkülönbségeink miatt az utóbbi egy-két évben lányommal is elhidegültünk egymástól. Más okok miatt, feleségemmel mindez már régebben megtörtént. Egészségem is megrendült, a párizsi és a mozgáshiány alaposan elhasználták a szervezetem, ennélfogva nem kell rám sokáig várakozniuk, mivel valószínűleg nem érem meg az átlagos életkort. Habár korábban nem mindig vált hasznomra, holtomban kifejezetten előnyösnek mondható alacsony termetem és vékony testalkatom, optimális térkihasználást biztosítva intézményüknek. Esetemben attól sem kell tartaniuk, hogy valamely fennmaradt adósság vagy elintézetlen ügy miatt esetlegesen visszajárnék majd kísérteni a másvilágról, hiszen egyrészt az ilyesmiben nem hiszek, másrész pedig mindenféle szélsőségtől mentesen éltem, munkámon kívül egyetlen szenvedélyem a tűzoltókat munka közben ábrázoló képeslapok gyűjtése. Családomban senki sem osztja ezirányú érdeklődésemet, ezért ha nekem ítélik a megpályázott sírhelyet, aranyfogaimmal együtt a temetőre hagyományozom a mintegy háromszáz ritkán fellelhető darabból álló gyűjteményemet. Tisztelt Temetőgondnokság!
Egész életemben elvágyódtam innen a betonkockák közül valami szebb, derűsebb vidékre. Ezért kérem, méltányolják pályázatomat, ennyi év után úgy érzem, mégiscsak jár nekem némi verőfény a déli lejtőn. Fél négy felé Kiss Jenőné idegesen pislogott az órájára. Bal felső szemfoga is igencsak viszketett. - Majdcsak kibírom valahogy - mormolta. Kis szünetet tartva átszaladt a parti büfébe és lélekcsillapítónak bedobott két Bloody Maryt. Nagyon utálta a lángosos felől áradó fokhagymazagot, de tehetetlen volt ellene. Kicsit szédelgett az alkoholtól, de méginkább az elvonási tünetektől, hiszen szervezete majd egy hete nem jutott friss vérhez. Régóta próbált megszabadulni káros szenvedélyétől, ám rendszerint csak napokig bírta. Előfordult, hogy kínjában már rögtön nyitás után ott kotorászott a szupermarket hűtőpultjában, valami szaftosabb marhahúsdarab után kutatva. Az embervért azonban semmi nem pótolhatta. Micsoda szenvedélyek szabadultak el benne az első korty után! Ó, azok a vad éjszakai tivornyák, azok a denevérbőrben elkövetett kicsapongások! Élete meghatározó élménye a Véradónál delíriumban eltöltött nyolc esztendő volt. Újra és újra, szinte naponta lejátszotta maga előtt azt a szerencsétlen, sorsfordító jelenetet. Csak épp kortyintani akart egyet a frissen levett nullás vérből. Hogy is nem vette észre a laborban megpihenő igazgatót? Majd jött az AIDS-veszély, az örökös rettegés. Hányszor és hányszor megfogadta, elég volt. Aztán ahogy a tó fölött felszikráztak a csillagok és éjfél- ütött az óra, ismét érezte a különös lódulást, a könnyű szárnyak lebbenését. De a holdtölte volt az igazi, az élet lüktetett a torkában, mikor vérfarkas képében rótta a parti fövenyt.
A mámortól félig még bódultan Kiss Jenőné ismét a hivatalban találta magát. A megtermett, piros kabátos ember elhagyatottan ült a hajnali hóesésben. Csak bámult maga elé azzal sem törődve, hogy a hópelyhek lassan ráfagynak a szakállára. Abban az évben ez volt az első havazás, az autók nyári gumijukkal össze-vissza csúszkáltak a lefagyott úttesten. Épphogy ébredezett a város, sorra gyúltak ki az ablakok. A piros kabátos ember értetlenül pásztázta végig ezeket a zúzmarás és feltűnően üres ablaktáblákat, akárha keresne valamit. Szemében talán valamiféle meglepetés, talán némi csalódottság tükröződött. De az biztos, hogy nem volt jókedvű. Igen, sokat olvasott a megváltozott világról, ám az évek során olyan sok dolga akadt, hogy nemigen maradt ideje a töprengésre. Most azonban egyetlen éjszaka alatt rádöbbent, igazat írtak az elemzők, a világ végérvényesen átalakult, ő pedig megrekedt a régiben. Órák óta ült a hidegben szinte kővé meredve, a motyóját tartalmazó teli zsákot maga mellé ejtve. Mégcsak sejtelme sem volt, mitévő lesz ezentúl. - Lejárt a szavatosságom - gondolta kissé elkeseredve. Aztán egyszerre megvonta a vállát, pattintott egyet az ujjaival, és mielőtt az első fénysugár földet ért volna, eltűnt szánján a felhők között.
Lajos bácsi a negyediken elemében volt. Éjjel kettő körül járt, odaát a keleti parton esteledett. A Víg utcai bérházat az éjszakai csend uralta, csak Sarlóséktól, a másodikról szűrődtek fel a kései ordibálás foszlányai. A nyugdíjas matematikatanár szinte tudomást sem vett minderről, épp a nyerési valószínűségeket elemző programnak vitte be az aktuális leosztást. Mackónadrágot és a szürke kabala-mellényét viselte, melyet még a feleségétől kapott. Egy pillanatra az asszony fekete keretes képére nézett, majd a bal oldali monitorhoz fordulva 50 dollárral emelte a tétet. Lajos bácsi két éve tűnt fel a virtuális asztalok mellett, hogy hetente 3-4 alkalommal megszabadítson pár száz dollártól néhány lelkes amatőrt. Eleinte a magányérzete csökkentéséért játszott, később a nyugdíjkiegészítésért, miután pedig ráébredt a tehetségére, lányainak kezdett lakásra gyűjteni. Lajos bácsi nem volt mohó, annak idején elég volt szétnézni a füstlepte tanáriban, hogy számot vessen az esélyeivel, melyek az utóbbi időben váratlanul nagyot javultak. S habár a régi fizetése tízszeresét is megkereste, hideg fejjel játszott, kerülve a magához hasonló profikat. A hírnév vajmi keveset jelentett neki, sokkal kevesebbet, mint a genfi bankszámlája. Ezért saját korlátai ismeretében Lajos bácsi a kockázatot minimalizálva, az egyenletes bevételre összpontosított. „Ki tudja, mennyi van még hátra?” - gondolta. Lajos bácsinak remekül ment a játék, aznap a lapjárás is kedvezőbb volt az átlagosnál. Négy körül szállt ki, 350 dollárt kaszálva. Miközben összehajtogatta a gyapjúmellényt, arra gondolt, milyen furcsa, ahogy egyes tárgyak túlélik a gazdájukat. Átült a hintaszékbe egy kicsit rádiót hallgatni, és hamarosan elszunnyadt. Fél kilenc körül ébredt. Kidörgölte az álmot a szeméből, majd elindult friss briósért. Az első és a második emelet közötti fordulóban akadt össze a termetes Sarlóssal, aki frottírköpenyben kaptatott fel a ház aljában üzemeltetett kilós ruhaboltjából. Nyitás előtt mindig ellenőrizte az árut, nem bízott a feleségében. - Ne beszélj! - üvöltözött ilyenkor a feleségével, de megesett, hogy csak úgy általában szidalmazta a ferdeszemű kommunistákat. Amint meglátta a fújtató Sarlóst, a lefelé igyekvő nyugdíjas matematikatanár igyekezett szorosan a falhoz húzódva elsurranni mellette. Ám a nagydarab ruhaboltos nem hagyta ki a ziccert. - Mi van, tata - veregette vállon az öreget -, leugrik a csarnokba egy kis farhátért? Lajos bácsi pontosan tudta, a ruhakereskedő sohasem tartott állatot.