Tavasszal viszont már mindenképpen itt van az ideje a könnyű, ízletes csirkehúsnak.
Az állattartó telepek egész évben ontják a boltokba az árut, de régebben ez is másképp volt: a tyúkok tél végén kezdtek el tojni, az első csibék így tavasz derekára érték el a vágósúlyt.
A nyár elmúltával a parasztok nem hagyták a tojásokat a kotlósok alatt, mert a beköszöntő hidegben nem tudták volna a csibéket felnevelni, így a fagyasztóládák előtti időkben a népek ősz végétől tavaszig csirkehús nélkül maradtak.
Nem csoda, hogy az év első rántott csirkéjét Magyar Elek is nagy becsben tartotta:„A pesti tavasz a rántott csirkével valóban összeforrott s amint az éjszakai fagy, meg a nappali havazás végleg eltűnik a meteorológiai prognózisból, a rántani való csirke karrierjét többé megakasztani nem lehet.
A sárga lábú, sárga bőrű, sárga-fehér vagy kendermagos tollú magyar »parlagi« csirke megkezdi diadalútját városi és zöldbeli vendéglők s a magánháztartások asztalán egyaránt.
Nagy általános megállapítás, hogy a házityúk (Gallus gallus domesticus) a világ legnépesebb madara, egyúttal a legnagyobb számban tenyésztett háziállat.
A tojástermelő tyúkok és a húsukért nevelt csirkék összlétszáma meghaladja a 25 milliárd csirkefőt, azaz a Föld minden lakosára jut belőlük három.
A 25 milliárd madár ősének a KasmírtólKína déli részéig, a Maláj-félszögítől az indonéz szigetvilágig honos bankiva tyúkot (Gallus gallus) tartják.
A helyiek évezredekkel ezelőtt kezdték el tenyészteni - eleinte nem is a húsáért vagy tojásáért, hanem elsősorban szakrális céllal, az isteneknek bármikor felajánlható áldozatként, praktikus okokból tartották kéznél.
Másik fontos felhasználási területét a kakasviadalok jelentették, amelyek népszerűsége nyugat felé is terjedt, így került a házityúk Perzsiába, majd az ókori görögökhöz.
Arisztotelész, később Plinius megkülönbözteti a „harci” és húscélú fajtákat.
Nem csoda, hogy a dzsungellakó madár háziasított változata világszerte népszerű lett: a hűtőszekrények előtti korokban fontos szempontot jelentett méretük, egy levágott baromfi egyszeri étkezésre néhány főnek pont elegendő, ráadásul az élelmesek - ha hagyják őket - táplálékuk jelentős részét maguk kapirgálják össze.
A felnőttkort megérő csirkék is közismert szereplői a baromfiudvarnak.
A tojást tojó tyúkok életének méltó befejezése a levesesfazékban végzik, bár a híres Újházi-féle leves inkább kakasból készül.
Franciaország nemzeti szimbóluma a gall kakas, nemzeti étele pedig borban párolva a coq au vin.
A büszke kakasokból készült pörkölt nálunk is különleges csemege.
CSIRKEBELSŐSÉGA mindenhol elérhető, könnyen emészthető csirkehús a közismerten „egészséges” alapanyagok közé tartozik: a húsrésztől függően 20-25 százalék fehérjét, ugyanakkor kevés és a hústól szeparáltan található zsírt tartalmazó alapanyag sportolóknak vagy diétázóknak is megfelel, persze nem feltétlenül rántott formában.
A fehérjetartalom mellett említésre méltó még a hús B5-vitamin-tartalma. A belsőségek sem értéktelenek, a csirkemáj például a 20 százaléknyi fehérje mellett viszonylag sok vasat is tartalmaz.
A csirkehús világszerte a nagyüzemi mezőgazdaság fontos terméke.
Fogyasztását a nagy világvallások egyike sem akadályozza, viszonylag olcsón és gyorsan előállítható, így a „csirkegyárakat” mindenfelé megtaláljuk.
A világ csirkehústermése mintegy 110 millió tonna, ennek 40 százalékát az USA, Kína és Brazília állítják elő.
Magyarországon évi 300 ezer tonna körüli csirke kerül vágóhídra.
Közismert, hogy csirke és csirke között óriási különbség lehet, a „bolti”, nagyipari módon nevelt minősége meg sem közelíti a szabadban kedvére kapirgáló társáét.
A minél nagyobb izomépítésre nemesített húshibrid brojler fajták zárt istállókban, intenzív módszerrel hizlalva 5-6 hét alatt elérik a 2,2 kilós vágósúlyt, ezzel szemben a szabadtartású, kényelmesebb tempóban növögető csibéknek ehhez legalább kétszer ennyi időre van szükségük.
A minőségi gasztronómia nemzetközi világában a legismertebb a francia, eredetvédett bresse-i csirke.
A svájci határtól nem messze található Bresse régióban évente több, mint egymilliót vágnak a híres, Label Rouge minősítésű baromfikból, ezek 10 százaléka külföldi vásárlókhoz kerül.
A meghatározott fajtájú kiscsibéket öt hetes koruktól csak gabonával és tejtermékkel etetik, a fehérje jelentős részét giliszta formájában maguknak kell kikapirgálniuk.
A hús porhanyóssága érdekében utolsó heteiket zárt helyen, kevés mozgással töltik.
Leghamarabb négy hónapos korukban vágják le őket, olyan különleges technológiával, aminek eredményeképpen egyszerű hűtőben is sokáig eltarthatók maradnak.
Magyar Elek „kirántani” a magyar parlagi csirkét javasolja. Szerinte „ennek az értékes, edzett fajtának kicsiny a termete, de ha jól tartják, pompás, húsos s az íze nagyon jó”.
A hagyományos magyar fajtákat hiába keressük a boltokban, leginkább csak a gödöllői génbank (Haszonállat-génmegőrzési Intézet) foglalkozik a magyar és erdélyi tyúkfajták génállományának megtartásával.
Héver Tímea férje segítségével az ukrán határ közelében kezdett csirketenyésztésbe, a tiszakerecsenyi családi gyümölcsös kiváló terep a kapirgálni vágyó tyúkoknak.
Az ukrán határ közelében lévő Tiszakerecseny Tímea szülőfaluja, itt nőtt fel, a szülei a mai napig itt élnek.
A csirkéket a francia minőségbiztosítási rendszer, a label rouge előírásai szerint tartják, amely iránymutatást ad a neveléshez, a vágáshoz és az értékesítéshez is.
A gyümölcsösben kedvükre kapirgáló baromfik természetesen csak gabonát és tejterméket kapnak, 12-16 hetes korukban vágják le őket.
Takarmányként gabonát kapnak, kukoricából kevesebbet, főként búzával, árpával és napraforgóval etetik az állatokat. A takarmány nagy részét saját gazdaságukban termelik meg.
