Az 1982 óta érvényes EU előírás alapján a „lekvár” megnevezéssel csak a citrusfélékből készült gyümölcspépet forgalmazhatják. A lekvár megfelelő állagának eléréséhez fontos a gyümölcs pektintartalma, így almának és citrusféléknek magas a pektintartalma, ezért más gyümölcsökhöz adagolják befőzéskor; például citromlevet adnak az eperlekvárhoz. A lekvár hagyományos élelmiszer, jellemzője a hosszú főzés és az egynemű textúra, amely során a pép magától sűrűsödik be a vízveszteség hatására. Bár használhatnak hozzá cukrot, gyakran az alapanyag édessége miatt ez sem szükséges.
Az üvegben kapható gyümölcsös készítmények közé tartozik a lekvár, a dzsem és a gyümölcsízek is. A dzsem abban különbözik a lekvártól, hogy gyümölcsdarabokat is tartalmaz, és a főzési ideje rövidebb. A gyümölcsízek készítésénél az alapanyagot először egy olyan szitán törik át, amelynek lyukmérete legalább 0,8 mm, majd cukor és adalékanyagok segítségével homogén, kocsonyás állagúra sűrítik be. A gyümölcssajtok áttört gyümölcsből készülnek, de csak egyféle gyümölcs használható fel, a kapott készterméknek alaktartónak kell lennie, és esetleg dióval, mandulával dúsítható.
A lekvártól a dzsem abban különbözik, hogy a főzési ideje rövidebb, és a dzsemeket általában némi cukor és zselésítőanyag (általában almából kivont pektin) segítségével pár perc alatt lehet készre főzni. A boltban kapható dzsemek áttört gyümölcsvelőből és darabos gyümölcsből készülnek; az extra dzsemek darabolt gyümölcsből készülnek. A gyümölcszselék alacsony gyümölcstartalmú termékek, amelyeket cukorral, gyümölcskivonattal és gyümölcslével állítanak elő. A marmelád kizárólag citrusfélékből készül, általában gyümölcshús, lé és héjdarabok felhasználásával. Nyáron fontos megfontolni a tartósítást a téli hónapokra, amikor kevés friss gyümölcs érhető el. Ízlés és szabadidő kérdése, ki melyiket választja.
Antal Emese dietetikus, a TÉT Platform szakmai vezetője szerint a lekvárok és a dzsemfélék is helyet kaphatnak a kiegyensúlyozott étrendben, hiszen nagyon értékes gyümölcskészítmények. A kiválasztásnál három szempontot érdemes figyelembe venni: a készítmény típusa (a lekvár hosszú főzése során sok hőérzékeny vitamin elbomlik, így a kevesebb ideig hőkezelt dzsemek lehetnek jobb alternatívák), a cukortartalom (100 gramm termékre megadott érték alapján könnyen összehasonlítható), valamint a gyümölcstartalom (amely a címkén kötelező feltüntetni). Ha 100 gramm késztermékhez 100 grammnál több gyümölcsöt használtak fel, az a nagy víztartalmú alapanyagból készült lekvárnál előfordulhat.
A Magyar Élelmiszerkönyv a lekvárt, gyümölcsízt és gyümölcssajtot különböző kategóriákba sorolja, és külön foglalkozik a szilvalekvárral és a vegyes gyümölcsízzel. A legnagyobb mennyiségben a különféle dzsemek fogyasztása jellemző, amelyek valójában nem lekvárok, hanem másféle gyümölcskészítmények. A közbeszédben az összes kenhető állagú gyümölcskészítményt lekvárnak nevezzük, azonban a bolti kínálatban nagy különbségek rejlenek. A TÉT Platform ismertetője felhívja a figyelmet, hogy a lekvár hagyományos kenyérhez is kapcsolódó készítmény, de a dzsemek és a gyümölcsízek közötti különbségek nem mindig nyilvánvalóak.
A befőzési szezonban sok régi családi recept és konyhai praktika kerül elő, és megjelenik a szalicil alkalmazása a tetejükön a penészedés megelőzése érdekében. A gyümölcsök tartósításának egyik legelterjedtebb és legrégebbi módja a lekvárfőzés, amelyet a boltban kapható termékek is követtek. A nyári szezon után a téli hónapokra való felkészülés kapcsán több módszer létezik a gyümölcsök megőrzésére, és mindez részletes példákat ad a hagyományos konyhára, amely hosszú távú élményt nyújt a családok számára.
